Gyász

2024.08.02. 18:39

Elhunyt az NKA-t az élvonalba vezető edző

Kvanduk Bence

Fotó: Laufer László

58 éves korában, súlyos betegséget követően elhunyt Ivica Mavrenski, az NKA Universitas Pécs férfikosárlabda-csapatának korábbi edzője – osztotta meg közösségi oldalán a Szerb Kosárlabda Edzők Szövetsége.

A szerb tréner irányítóként a jugoszláv korosztályos válogatottak tagja volt, s ünnepelhetett Eb-aranyat és bronzot is – előbbit a kadett, utóbbit a junior együttessel. Felnőttként 1993-1995 között többek közt a Crvena zvezdát erősítette, amellyel jugoszláv bajnok és Szuperkupa-győztes lett, de a második vonalban, a Vojvodinával is felért egyszer a csúcsra. Légiósként a magyar kosárlabdába is belekóstolt, a Zalaegerszeg játékosa volt.

Visszavonulását követően először a Vojvodinánál vállalt munkát, majd később Magyarországra visszatérve a PVSK-t trenírozta. Az pedig nem is kérdés, hogy ez idő alatt beleszeretett Pécsbe, hiszen később is itt maradt, s a Rátgéber Nemzeti Kosárlabda Akadémiánál vállalt munkát. Utoljára a Panthers elleni NB I. B-s döntőben irányította az NKA-t 2023-ban, s bajnoki címet ünnepelhetett tanítványaival.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában