Labdarúgás

2024.08.28. 09:49

Az MTK érkezik ma Pécsre

Kvanduk Bence

Fotó: Löffler Péter

Nem alakult jól a PTE-PEAC sorsa eddig az idei labdarúgó NB III.-ban, hiszen nem szerzett még pontot, s a legtöbb gólt kapta a Dél-nyugati csoportban. Azonban az egyetemisták sorsolása sem volt eddig egyszerű, hiszen a Szekszárd elleni szűk vereséget követően három bajnoki címre is esélyes gárda várt rájuk. A Kaposvár, a Nagykanizsa és az Iváncsa is nagy verést mért rájuk, azonban a Magyar Kupában életjeleket mutatott a pécsi együttes, amikor épp csak alulmaradt a kanizsaiakkal szemben, akik csak egy-két helyen változtattak az öszeállításon az egymás elleni bajnokihoz képest.

Ha azt az arcát mutatja az MTK Budapest II. ellen is a PEAC, mint a kupában, akkor megszerezheti első pontjait szerdán 17.30-kor, s elmozdulhat a tabella aljáról is.

A fővárosi kék-fehérek sem indultak jól, hiszen a Paks II. rögtön az első fordulóban legyőzte őket, s ugyan a Dunaföldvár ellen meglett idei első sikerük, a Siófok egy pontot otthon tartott ellenük, majd a Majos mindet elvitte tőlük.

Persze az MTK tartalékjai esetében is döntő faktor lehet, hogy ki játszik vissza az élvonalbeli együttesből.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában