Labdarúgás

2024.07.19. 09:38

„Úgy érzem, meg is állom a helyem ebben a mezőnyben” – szlovén élvonalból igazolt a Szentlőrinc

Móga Richárd

Forrás: Szentlőrinc SE

Kellő tapasztalattal rendelkező, fiatal és ambiciózus játékos érkezett Dinnyés Olivér személyében a Merkantil Bank Liga NB II.-re készülő Szentlőrinc labdarúgócsapatához.

A Vasasnál kezdett futballozni, éveket töltött az angyalföldi klub utánpótlásában, majd következett egy másik nagy fővárosi egyesület, az Újpest. A liláktól 2018-ban a Videotonhoz került, ahol bemutatkozott a felnőtt mezőnyben, pályára lépett az NB III.-as csapatban, sőt, az élvonalbeli gárda keretébe is bekerült, de NB I.-es meccsen nem játszott. A Magyar Kupában azonban szerepelt, így részese lehetett a Vidi menetelésének a 2020-2021-es szezonban: végül ezüstérmes lett a székesfehérváriakkal, miután a döntőben az Újpest győzött. A Videotontól a szlovén másodosztályú Lendvához szerződött, amellyel kivívták az élvonalba kerülést (stabil csapattag volt, végigjátszotta az idényt), majd miután most lejárt a szerződése, Szentlőrincre igazolt.

– Nagyon örültem a szentlőrinci lehetőségnek, még soha nem játszottam tétmeccset a magyar másodosztályban, szeretném kipróbálni magam, és úgy érzem, meg is állom a helyem ebben a mezőnyben – fogalmazott a klub hivatalos oldalának a 24 éves belső védő, Dinnyés Olivér. – Megnéztem a PMFC elleni mérkőzést, nagyon szimpatikus volt, amit láttam. Családias a légkör, a társak hamar befogadtak, mindenki rendkívül segítőkész, jól érzem magam, amióta itt vagyok. Szeretnék bizonyítani szentlőrinci színekben, és bízom benne, hogy nem pusztán egy kiesés ellen menekülő csapat lesz a miénk, hanem többre is képesek leszünk, stabil NB II.-es együttessé válunk!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában