Triatlon

2023.08.22. 14:26

Bicsák Bence lett a második magyar

Kvanduk Bence

Forrás: World Triathlon

Négy magyar férfi triatlanos indult el a párizsi olimpiai tesztversenyen, amelyen a PSN Zrt. sportolója, Bicsék Bence a 19. helyen futott be, másodikként a címerünket viselő versenyzők közül. Egy nappal utánuk rajtoltak el a paratriatlonosok világkupa sorozatuk állomásán, akiknek versenyét duatlonra módosították a Szajna megromlott vízminősége miatt. Köztük a pécsi egyesület sportolója, Mocsári Bence a hatodik helyen zárt.

A verseny legőbb célja, hogy a jövő évi ötkarikás játékokra felkészítse a helyszínt, hiszen az is itt fog zajlani. A rövidtáv 1,5 kilométer úszásból, 40 kilométer kerékpározásból és 10 kilométeres futásból áll, ezen mérette meg magát a pécsiek kiválósága. Bicsák Bence 1:42.33-as időt futott a 67 fős mezőnybe, amelynek így az első harmadában zárt.

A paratriatlonosok számára a 1,5 kilométer úszás esett ki, s így lerövidült a versenytávjuk is. Mocsári Bence 55 perc 51 másodperc alatt teljesítette a duatlont.

Az európai versenyzők már ezen a héten újra rajthoz állhatnak, hiszen Belgiumban jön egy bajnokság, illetve Írországban az ifik is megmérettethetik magukat 26-án. Szeptember másodikán jön a világkupa sorozat következő állomása Spanyolországban, Valencia ad helyszínt a megmérettetésnek. Október végéig lesz esélye Bicsák Bencééknek versenyezni, 21-én rendezik az utolsó megmérettetést Európában. Más kontinenseken erre egy hónapot ráhúznak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában