modellezés

2020.08.17. 21:32

Az új pályával már páratlan a klub infrastruktúrája

Elkészült a Pécsi Ércbányász Modellező Klub új offroad versenypályája, amelyen közel négymillió forintból saját beruházásként épített az egyesület.

K. B.

Az új pálya 260 méter hosszú, amelyen a technikás kanyarok, és az ugratókkal teli szakaszok mellett egy hosszú egyenes is található. Utóbbi felénél akár már a 60–70 kilométer/órás sebességet is elérhetik a versenyzők.

– Most, hogy ez a rész elkészül, azt lehet mondani, hogy teljes lett a klubunk. Európában ez az egyetlen ilyen komplexum, ahol ez a fajta infrastruktúra van – jelentette ki Vasvári Pál, az autós szakosztály vezetője. – Van egy körrepülő, egy RC onroad pálya is, amelyen Európa-bajnokság is volt, illetve az autós körpálya.

Az új pályát természetesen úgy hozták létre, hogy az alkalmas legyen 1:8-1:10 kategóriájú offroad magyar bajnokik rendezésére is. Az első versenyt már most szombaton fél 10-től megrendezik rajta.

 

– A klubunk azért kuriózum, mert van autós szakosztályunk, van repülős szakosztályunk és hajós szakosztályunk is. Tehát, ami ma a modellezésben létezik, kivétel nélkül nálunk lehet űzni – hangsúlyozta Vasvári.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában