Kihirdették a mohácsi csata évfordulójához kapcsolódó pályázat eredményét

A programot irányító Mohács 500 Nonprofit Kft. a mohácsi csata - 2026-ban esedékes - 500. évfordulójára való méltó megemlékezés jegyében meghirdetett versíró pályázatára május 31-ig várták a pályaműveket.

A pályázatra 389 költőtől 415 vers érkezett. A közönségszavazásra 281 alkotás került fel, és több mint 15.000 szavazatot adtak le.

A pályaműveket a kiíró mohácsi önkormányzat által felkért kortárs szakmai, és a delegált tagokból álló ötfős zsűri (Véssey Miklós, Szenn Istvánné, Sziebert Ferencné, Posta Marianna és Antoni Andrea) bírálta el.

A nyertes pályázó bruttó 600.000,a II. helyezett bruttó 300.000, a III. helyezett 100.000 forint értékű mohácsi turisztikai szolgáltatáscsomagban részesül, míg a közönségtől a legtöbb voksot  kapó alkotások szerzői összesen bruttó 300 ezer forint értékű különdíjnak örülhetnek.

2024 tavaszán megjelent Mohács tamburás öröksége című CD, amely csaknem 50 zenei feldolgozással tiszteleg a mohácsi csata előtt. Ezeket a kezdeményezéseket követte a Mohács Város Önkormányzata által kiírt országos verspályázat. A díjátadón bejelentette: a következő projekt az országos fotópályázat lesz, amit hamarosan kihirdetnek.

Dr. Hargitai János a Mohács 500 emlékév miniszteri biztosa kiemelte, hogy a projekt keretein belül Mohácson és térségében számtalan beruházás valósul meg, de a legfontosabbak a mohácsi Duna-híd és a nemzeti emlékhely. Rámutatott, hogy a fejlesztések mellett szükség van filmekre, zeneművekre, műalkotásokra és minden olyan szellemi termékre, ami hozzájárul az emlékévhez és évszázadok múlva is fennmarad. Emlékeztetett, hogy az 500. évforduló alkalmat ad arra, hogy a mai történészek sokkal nagyobb tudása alapján újra értelmezzük a csata kapcsán kialakult negatív képet.

A zsűri döntése:

I. helyezett: Veres Tamás: Naív magyar kisnemes dala

II. helyezett: Samu Violetta: Mohácsi vész (azaz legyőzötten hová mész?)

III. helyezett: Both Balázs: Balján a halál angyala lép/ Orbán Judit: Epigramma Kanizsai Dorottyáról/Farkas Gábor: Hallgatnak a csontok

Közönségdíjas: Bálint Gyula: Vers vízió

Különdíjas: Lajdi Péter: Mohács síkján

Veres Tamás: Naiv magyar kisnemes dala

Aratáskor jött a hír,
hogy csatába hívnak.
Nem tudtam, hogy a végén
nem leszek, csak írmag.
A kaszámat eldobtam,
kardomra cseréltem.
Vártak rám a bajtársak
Mohács mellett délen.

Ha kutyám törököt lát,
messziről ugatja.
Ha eléri, sokáig
nem lesz gatya rajta.
Családomra ő vigyáz,
ha én hadba állok.
Pulim nekem nagy áldás,
a pogánynak átok.

Hosszú utat tettem meg,
hogy hadfinak álljak.
Bátorságom és hitem
több volt, mint az átlag.
Éleztem a fegyverem,
lovam megetettem.
Évek óta harcolunk
török ellen ketten.

Vártam, hogy a kapitány
parancsokat osszon.
Csak annyit kívántam, hogy
kezdődjön az ostrom!
Nem tudtam, hogy az oszmán
túlerő hatalmas.
A parasztnak a neve
csatában is Hallgass!

A halált megvetettem
egész életemben.
A hazáért harcolni
vakmerően mentem.
Hullik az ellenség, ha
kardom meglegyintem.
Nem tudtam, hogy Mohácsnál
megváltozik minden.

Tört a csont, hullott a vér,
reccsent nehéz páncél.
Nem irigylek én senkit,
aki ilyet átél.
Földön fekvő vitézek
hulláján járt lovam.
Láttam, hogy az ellenség
ordítva rámrohan.

Kardomat bemártottam
háromnak szívébe.
Egyikük a pengéjét
az arcomba véste.
Haragomban a testét
két darabra vágtam.
Egy súlyos buzogánytól
megreccsent a hátam.

Nem emlékszem arra, hogy
kerültem ki onnan.
Órák múlva sebemet
a Dunában mostam.
Vérrel és holttestekkel
meg volt telve medre.
Ma sem értem, hogy mi volt
vezéreink terve.

Hazafelé kullogok.
Bánom, hogy még élek.
Nem a magyar javára
billent most a mérleg.
Már másképpen harcolnék,
hogyha megtehetném.
Hollóraj lakmározik
hőseink holttestén.

Aki merész volt várja,
hogy tömlöcbe vessék.
Egy szétszakadt országban
sohasem lesz egység.
Ha egyszer összefogunk
úgy, mint most Mohácson,
nem lesz arra példa, hogy
itt más nép tanyázzon.

Hazaérek: Kérdezik,
mi lett hazánk sorsa.
Végigfosztogatta már
a hitetlen horda.
Ha megint hadba hívnak,
eldobok majd mindent,
és magyar dicsőségért
kérlelem az Istent.

Bálint Gyula: Vers vízió
In memoriam Mohács.1526 augusztus 29.

Ezer karácsonyán István a királyunk!
Fejedelemségből királysággá váltunk!
Koronáját küldte a római pápa.
Indítva népünket keresztény útjára.

Majd lett Szent Koronánk! Korona országa!
Így megmaradhattunk eddig a világba.
Összetartott minket, mint abroncs a dongát.
Nagyon kellett bizony, hogy tegye a dolgát.

Nem sétagaloppban telt el ezer évünk.
Mária segíts még! Mert különben végünk!
Meghasadt országunk Mohács mezejénél.
Ötfelé szabdalták Trianon térképén.

Muhi, Mohács, Majtény jó mélyre elásták.
Arad kötelei porig lealázták.
Muhit még valahogy csak-csak kiheverte.
Mohács rettenetét el nem feledhette.

Ott pusztult seregünk. Meghalt Lajos király.
Több ezernyi lovas. A vezér, Tomori Pál.
Nemzetünknek java. Színe és virága.
Tízezernél is több gyalog katonája.

Fő és zászlós urak. Huszonnyolcan voltak.
Tizennégy főpapból heten harcban haltak.
Megyék nemesei. A hadi tábor népe.
Elmondani is sok. Hát még számba véve!

Borzalmasan nagy volt Mohács vesztesége.
Meg évszázadokig a következménye!
Megágyazott mindez szépen Trianonnak.
Sorba jöttek bajok. Mindig folytatódtak!

Pedig Mohácsnál volt fia sok országnak.
Segíteni jöttek mind a magyarságnak.
Megvédeni együtt egész Európát.
Nem engedni tovább oszmánnak zászlóját.

Kitartón küzdöttek németek és csehek.
Bátor katonaként estek el lengyelek.
Szerbek és horvátok ott velünk tartottak!
Magyar hőseinkkel vállvetve harcoltak.

Kőkemény katonák sokan haltak aznap.
Hősi halálukkal reánk példát hagytak.
Máig velünk élő keresztény hagyományt.
Büszke bátorságot. Örökös adományt.

Lábuk nyomán járva mindennap van dolgunk.
Áldozatok árán magyarnak maradnunk.
Jól tudni múltunkat. Jól élni a jelent.
Közben megfejteni, hogy jövőnk mit jelent!

Mert Mohács nem vég volt! Csak fájó állomás!
Nem morzsolódtunk föl. Mindig volt folytatás.
Máig itt vagyunk még. És élni akarunk!
Magyar nyelven szólunk, írunk és olvasunk.

Adtuk a világnak Bartókot és Kodályt.
Petőfit és Puskást. Meg Munkácsy Mihályt!
Itt hallgathattuk meg Szent-Györgyi Albertet.
Karikó Katalin nálunk születhetett.

Magamnak így látom. Másoknak is mondom:
tisztesség építés! A rosszat meg bontom!
Helytálló tudással tisztán gondolkodni.
Fontolva beszélni. Jó felé haladni.

Több értelme lesz így szorgosan dolgozni.
Gyermekeinknek is e földön maradni.
Együtt cselekedve csökkenteni a vészt.
Fanatizmus helyett józan emberi észt!

Egyszerűen szólni. Érthesse mindenki.
Tudja a lényeget, aki akar tenni!
Egyenként és együtt. Ne mások kárára!
Valamennyiünknek. Mindnyájunk javára!

Ruszinnak, sokácnak. Horvátnak, örménynek.
Szásznak és székelynek. Svábnak és szlovénnek.
Szerbnek és szlováknak. Románnak, romának.
Akik jó szándékkal velünk tartanának!

Többen többre visszük. Többen többet érünk.
Együtt győzni fogunk. Senkitől sem félünk.
Értéket mértékkel. Rendszer és folyamat.
Szorgalom, türelem. S mindnyájunk megmarad!

Védjük medencénket! Akkor lesz hely elég.
Ám ha torzsalkodunk végül minden elég.
Nekem ez világos, mint a fényes égbolt.
Mint a kétszer kettő. Ami mindig négy volt!

Kárpátok karja közt egy közös hazában
élhetnénk mi együtt Nagy Kárpátiában!
Gátéri pusztámból remélve kiáltom:
hátha béke lehet az egész világon!

Mert itt a háború szomszéd Ukrajnában.
Mohács készül újra maradék hazánkban!
A muszlim zöld zászló, mint az árvíz támad.
Európában meg szedik szét a gátat!

A busó nem búsong, hanem tavaszt támaszt.
Temeti a telet. Mindig reményt áraszt.
Mohács legyen példa az egész világnak.
Mint a Duna folyó örök újulásnak.

Duna út közepén jelként áll e város.
Nyesett faként újul. Reménnyel határos.
Emlék kegyeletét adja hőseinknek.
Siker váltóbotját a gyermekeinknek.

Jeleket olvasni és hagyni szüntelen!
Ameddig csak lángol emberi értelem.
Évezredekig is! Míg él magyar ember.
Az idők végéig. Mindörökké. Ámen!

Gátér 2024. május 09.