Olasz dallamok

3 órája

Bravúros beugrás az Anconai szerelmesek 2. premierjén a Pécsi Nemzeti Színházban

Szombaton mutatták be a Pécsi Nemzeti Színház sokak által várva-várt új, zenés előadását. Az Anconai szerelmesek 2. a húsz éve bemutatott sikerdarab folytatása. A premier több szempontból is rendhagyónak bizonyult, ugyanis bravúros beugrással zajlott.

Mohay Réka

Péntek este jártunk az Anconai szerelmesek házi bemutatóján, ahol a Tomao Nicomaco-t alakító Laklóth Aladár az erősen zene-központú előadás dalait kiválóan adta elő. A szombati premierre azonban a színésznél hangszálgyulladás lépett fel. A társulat bravúros megoldással rukkolt elő: Keresztes Zoltán zeneszerző, aki az olasz slágerekből készült betétdalok magyar zenei alapját készítette, élőben kölcsönözte énekhangját a főszereplőnek. Az Anconai szerelmesek bravúros premierjét a közönség kitörő tapssal jutalmazta.

Anconai szerelmesek, Györfi Anna, Józsa Richárd, Pécsi Nemzeti Színház
Az Anconai szerelmesek első részében megismert Viktória férjével Giovannival tér haza Magyarországra az előadásban
Fotó: Rajnai Richárd / Forrás: Pécsi Nemzeti Színház

Itt került sor a Balikó Tamás Nívódíj átadására is, amelyet Lipics Zsolt igazgató adott át, ezúttal Götz Attilának.
A Vidákovics Szláven által rendezett előadás cselekménye az első részt folytatja. A karakterek felett is eljárt az idő, ám az olaszos – illetve magyaros – temperamentum megmaradt. 1989 nyarán játszódik a Balatonon, ahová ki Anconából, ki Debrecenből érkezik: nagy egymásra találások, régi és új románcok szökkennek szárba.
 

Sűrűn csendülnek fel retró slágerek az Anconai szerelmesek 2-ben

A szereposztás jól sikerült, a korábbi szereplők közül saját karakterét egyedül Vermes Timea viszi tovább – aki könnyedén folytatja ott, ahol abbahagyta – de mindenki helytáll új helyén. Gyakran fakadnak dalra, s ezt a feladatot a színészek ügyesen teljesítik.

Kiemelendő Viktória szerepében Györfi Anna, aki a produkció egyik leglíraibb alakítását nyújtja mind hangilag, mind játékban. Továbbá Laklóth Aladár, aki a nőcsábász Nicomaco érzékenyebb oldalát is bemutatja. Ő egyben az előadás „házigazdája”, aki mesélőként kezdi és zárja a történetet.
Stubendek Katalin Viktória anyját alakítja. Bár az ehhez használt őszes paróka kissé anakronisztikusan mutat az örökifjú színésznőn, ő brillírozik a sokszínű hangi adottságaihoz illő dalokban. Emlékezetes Illés Alexa, Józsa Richárd és Götz Attila karaktere is.

Első szerepében mutatkozik be a társulat legújabb tagja, a megnyerő orgánummal megáldott Gombó Viola Lotti. Mellette Kecskés Alexisz, Bocskai Virág és Takaró Kristóf játssza a darab új, fiatal karaktereit. Eddigi talán legnagyobb szerepében látható Kállai Gergely, aki az énekkar tagjaként kezdte pályáját, ám mára színészként láthatjuk egyre több előadásban. Az Anconai szerelmesek 2-ben nyújtott alakításával bizonyítja, mennyire ott a helye a főbb szerepekben.

Bár a cselekmény fáradtabb az első rész frappáns történetmeséléséhez képest, az új karakterek és a család sorsának eddig elvarratlan szálainak megismerése által új színekkel gazdagodik. A helyenként vaskos, enyhén pajzán humor az első, Balikó Tamás által rendezett produkcióban is megjelent, de mindig harmonikusan illeszkedve a cselekménybe és a karakterek habitusához. 

Ez a most debütáló második részben egy-két helyen már túlzó, egyes poénnak szánt gegek a vulgaritásba hajlanak, amely nem segítik az amúgy is gördülékeny előadást. Bár az olasz commedia dell’arte műfajától sem voltak idegenek hasonló eszközök, egy olyan kedves történet, mint az Anconai szerelmesek, ezek nélkül is éppoly szerethető lenne – sőt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában