Felfedezés

2024.09.03. 16:20

Magyarországon még sosem látott leletanyagra bukkantak a kutatók

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) és a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány között aláírt szerződés alapján nyáron is folytatódtak a terepi kutatások I. Szulejmán szultán szigetvári (turbéki) mauzóleuma körül.

Bama.hu

Forrás: PTE

A Dr. Pap Norbert által vezetett, a PTE Szentágothai János Kutatóközpontban működő Történeti és Politikai Földrajzi Kutatási Centrum a török TIKA állami ügynökség támogatásával még 2013-ban kezdte meg azt a tudományos programot, amelynek keretében 2015-re sikerült feltárni az 1566-ban, Szigetvár ostroma idején elhunyt oszmán uralkodónak a szőlőhegyen felépített mauzóleumát (türbe). A vizsgálatokba a HUN-REN BTK Történettudományi Intézet, az Isztambuli Egyetem, továbbá az ankarai METU egyetem kutatói is időnként bekapcsolódtak, a költségek nagyobb részét pedig a későbbiekben a magyar állam finanszírozta. A terepi vizsgálatok 2019-ig tartottak, amelyek során sikerült feltárni a mauzóleum körül álló komplexum további elemeit, azonosítani és részben feltárni a mellette álló dzsámit, a derviskolostort, a zarándokokat szolgáló vendégházat, illetve az őrség szállásául szolgáló barakk és a komplexumot védelmező palánkerőd egyes részeit is.

Az elmúlt öt évben sikerült a 2013 és 2019 közötti vizsgálatok tudományos eredményeit könyvek és szakcikkek formájában közzétenni. Az Alapítvány támogatása lehetővé teszi, hogy a terepi kutatás tovább haladjon.

A szulejmáni sírkomplexum feltárása mellett már 2019-ben is világos volt, hogy idővel egy nagyobb település nőtt a zarándokhelyként szolgáló szultáni síremlék köré. Ennek nyomai részben már az akkori vizsgálatoknál előkerültek. A 2024. évi kutatások során a kutatók a síremlék tágabb környezetét vizsgálták át modern műszeres módszerekkel, terepbejárással, a leletek felgyűjtésével. Világossá vált az egykori oszmán város jelentős kiterjedése, szerkezete és jellegének többféle vonása is. A gazdag leletanyag a turbéki mindennapi élet különféle aspektusairól, a város kiemelt szerepéről, a jómódról árulkodik. A lakosság egy része ugyanis – a kor standardjai szerint – luxustárgyakat is használt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában