Ünnep

2024.08.28. 16:40

Szent Ágoston emlékét ma is őrzik Pécs templomai

A „Vallomások” szerzőjét augusztus 28-án ünnepli a katolikus egyház. Szent Ágoston emlékezetét Pécs templomai a mai napig őrzik.

Mohay Réka

Forrás: MW

A nyugati kereszténység egyik legismertebb és legnagyobb hatású teológusa, filozófusa 354. november 13-án született Thagastéban (a mai Algéria területén), és 430. augusztus 28-án halt meg Hippo Regiusban (szintén a mai Algéria területén található, ma Annába vagy Bône néven ismert a település). Szent Ágoston írásai, főként a „Vallomások” és a „De civitate Dei” (Isten városáról), kiemelkedő hatást gyakoroltak a középkori keresztény gondolkodásra és az egyház tanításaira.

Szent Ágoston emlékét még ma is örzik
Szent Ágoston emlékét még ma is örzik

Ágoston fiatal korában nem volt vallásos,  később a dualista manicheizmus követője lett. Végül azonban a vallomásaiban részletezett megtérés élmény következtében keresztény lett. A keresztségét Szent Ambrus püspöktől vette fel Milánóban, majd visszatért Észak-Afrikába, ahol később Hippo püspöke lett. 

Szent Ágoston ábrázolása Pécs több templomában megtalálható

A szent emléke Pécsen is jelen van: a mai Ágoston téren az Ágoston-rendi szerzetesek még a török megszállás előtti időszakban kolostort és minden bizonnyal templomot is építettek, ám a hódoltság idején ezek az enyészeté lettek. Az Ágoston-rendiek a hippói püspököt tekintik szellemi atyjuknak,  de valójában a rend a 12. században alakult. 

  • Az egykori kolostor emlékének jelképes helyreállítására 2010-ben készített installáció ma is látható.
  • A pécsi Szent Ágoston-templom a 18. század elején épült, a török megszállás után újra az ágostonosok teljesítettek itt lelkipásztori szolgálatot. 
    A templom ismeretlen, 18. század végi festő által készített főoltárképén Szent Ágoston, az elkötelezett hithirdető látható. Lánglelkűségét jeleníti meg a szimbolikus ábrázolás, melyen bal kezében égő szívét tartja, s emeli a magasba. A templom mai formáját 1912-ben nyerte el, 1941-ben Gebauer Ernő festőművész is dolgozott a szentélyben, a karzaton üvegablak is őrzi a névadó emlékét.
  • Szent Ágoston ábrázolását megtaláljuk a pécsi székesegyházban is. A szentély ablakai között, az északi falon látható, több, az ősegyház tanításának alapjait lefektető egyházatya mellett. Ágostont idős lelkipásztorként mutatja be a dóm freskója, aki az ég felé veti pillantását, jobbjában püspöki botot, baljában drágaköves könyvet tart.

Források:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában