Asztalon a termés

2024.08.08. 20:15

Hatodjára is paradicsom fesztivál Husztóton

Idén hatodik alkalommal rendezik meg a Husztóti Paradicsom Fesztivált augusztus 10-én délelőtt 10 és este 8 óra között.

Czeczon Enikő

Az előző évekhez hasonlóan, a hagyományokhoz híven, színes programokkal készülnek a szervezők erre az alkalomra is. A megnyitót követően Madhavan Éva tart előadást a paradicsom és az Ájurvéda kapcsolatáról Ájurvédikus paradicsomlé kóstolóval egybekötve. Ezt követően egy kerekasztalbeszélgetésen vehetnek részt az érdeklődők, ahol Jankó Ivanov lesz a vendég.  

Déli haragszóra pedig a paradicsomos ételek is elkészülnek. A falatozást követően a klímaváltozással kapcsolatban tart előadást Dlusztus Miklós, majd Turcsányi Tamás számol be a paradicsomokkal kapcsolatos legújabb kutatási eredményeiről.  

A zenei élményeket a Hanga Banda és a Lélekzengető Zenekar szolgáltatja a délután folyamán, a kicsik pedig a Galóca Bábtársulat előadásában láthatják a Két Kicsi Mese bábjátékot.  

14 és 16 óra között lehetőség van kertlátogatásra Csendes Ildikóval. Ez a program azonban regisztrációhoz kötött, amit a [email protected] címen lehet megtenni névvel és időpont megjelöléssel. 

Mindezek mellett lesz paradicsom kiállítás és vásár, őstermelő, kistermelő és kézműves  piac, valamint ásványokkal, gyöngyékszerekkel és natúr kozmetikumokkal is kitelepülnek a fesztiválra az árusok. A gyerekek pedig egész nap élvezhetik a Cicamama Játszóház és az Orfűi Kézműves Egyesület tagjainak bemutatóit.   

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában