Telt házas koncert adott

2024.08.24. 20:41

Zeneliget viseli mostantól Boros Misi nevét (galéria)

Telt házas érdeklődés mellett adták át szombaton a Bőköz Fesztivál keretében a Boros Misi Zeneligetet az ormánsági Tésenfán. A különleges helyszín első koncertjét a pécsi születésű, a többi között Junior Prima-díjas ifjú zongoraművész, a Virtuózok tehetségkutató műsor első évadának győztese adta.

Bama.hu

A nem mindennapi kezdeményezés létrejöttének történetét Pataki András, a Bőköz fesztiváligazgatója osztotta meg a több mint száz fős hallgatósággal. Mint szavaiból kiderült, felvetette a Magyar Klasszikus Zene Ifjú Nagykövete-díjas zongoraművésznek, hogy elneveznének róla egy ligetet, amely „üzleti megállapodás” része lenne, hogy a liget melletti házikóba Misi bármikor visszavonulhat pihenni, mesterkurzust tartani, cserébe pedig minden nyáron ad egy koncertet ezen a helyszínen.

Boros Misi, Bőköz, Hoppál Péter
„Így indult a Bőköz Fesztivál, Misivel” – hangoztatta a kormánypárti politikus
Fotó: Löffler Péter

Hoppál Péter kormánybiztos köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy éppen tíz évvel a Virtuózok műsorban való szereplése után adják át a Boros Misiről elnevezett zeneligetet. A korábbi kultúráért felelős államtitkár a többi között az Ormánság egyedülálló természeti adottságait és népi kultúráját méltatva kiemelte: az itteni kicsi falvak évezredes kincset örökítettek át, valamint a magyar léleknek egészen mélyen gyökerező értékeit rejtik és most kezdik megmutatni a világnak.

Hoppál Péter jelezte: éppen ezért hívták életre a Bőközt, amelynek nyolc évvel ezelőtti első fesztiválját éppen Boros Misi tésenfai, akkor még fel nem újított református templomban adott koncertje nyitotta meg. „Így indult a Bőköz Fesztivál, Misivel” – hangoztatta a kormánypárti politikus.

Boros Misi egyórás koncertjét a modern magyar innováció egyik csúcstermékét jelentő Bogányi-zongorán adta elő. Hoppál Péter erről megjegyezte, hogy a hangszer mind megjelenését, mind hangzását tekintve különleges köszönhetően karbon-kompozit anyagának, amelyet a többi között repülőgépek könnyítésére is használnak.

A kormánybiztos kitért arra is, hogy a különleges hangszer tervezője, a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas Bogányi Gergely mentori programjában csupán egyetlen muzsikus vehet részt, aki nem más, mint Boros Misi, aki tehetségével tíz-húsz év múlva a legismertebb magyarok közé emelkedhet. „Adja Isten, hogy így legyen!” – zárta szavait.

A vasárnap véget érő Bőköz Fesztiválnak idén is Kémes, Szaporca, Tésenfa és Drávacsehi ad otthont a Duna-Dráva Nemzeti Park Ős-Dráva Látogatóközponttal együtt. Új helyszínként a máriagyűdi kegyhely is bekapcsolódott az idei rendezvénysorozatba. A fesztivál nyitónapján Bogányi Gergely és vendégei: Binder Károly Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, zeneszerző, érdemes művész, Boros Misi és Varga Gábor lépett fel a kegytemplom mellett.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Bőköz során ezúttal is fontos szerepet kapnak a magyar népművészet kincsei. Ennek jegyében Tésenfán kékfestő kiállítás nyílt, amely a másfél évszázados művészeti örökséget ápoló Kovács-család munkásságát mutatja be.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában