2024.06.24. 14:00
Pécsi kötődésű alkotókat is díjazott a Magyar Művészeti Akadémia
Átadták a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) köztestületi díjait. A jutalmazottak között több pécsi kötődésű alkotót is köszöntöttek.
Fotó: Szendi Péter
Az elismerések átadására június 21-én került sor pénteken a Pesti Vigadóban, az MMA székházában. A köztestületi díjakat a magyar szellemi élet jeles képviselői kapták, akik kiemelkedő munkásságuk, életművük révén maradandót alkottak a művészet, a művészetelmélet vagy a művészetszervezés területén.
A díjazottak között találhatunk két pécsi kötődésű művészt is.
A Magyar Művészeti Akadémia Művészeti Írói Díjában Banner Zoltán művészettörténész, művészeti író, költő és előadóművész részesült. Banner Zoltán egyes művészettörténeti tanulmányait többek közt a pécsi Jelenkor folyóirat is közölte. Tartott könyvbemutatót is Pécsen. 2018-ban a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara Művészettörténet és -elmélet Tanszéke és Kutatócsoportja szervezésében tartották meg Banner „Erdélyi magyar művészet a XX. században” című kötetének bemutatását, ezzel egybekötött szakmai beszélgetést. A szerzővel a pécsi Aknai Tamás, az egyetem professor emeritusa és Szűcs György, a Magyar Nemzeti Galéria megbízott főigazgatója folytatott diskurzust.
A Magyar Művészeti Akadémia Nagydíját Schrammel Imre, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett keramikus-szobrászművész kapta. Őt egy különleges alkotása köti Pécshez.
Ő készítette ugyanis a Pécsi Nemzeti Színház és a mellette álló Kamaraszínház közötti összekötő épületrészének (mely mögött a jegyiroda található) külső homlokzatának domborműveit. Az 1986-91 között zajló nagyszabású felújítás során került sor ennek elkészítésére. A Király utcára néző falat Schrammel által tervezett modern, mázas pirogránit dombormű-kompozíció borítja. A világos, szögletes elemekből álló alkotást absztrakt, emberi testeket, alakokat vegyít az épületdíszek közé.
A további elismeréseket Vattay Dénes népművelő, Ilia Mihály irodalomtörténész, illetve a Fortepan szabad felhasználású, közösségi fotóarchívum kapta a Magyar Művészeti Akadémia díjátadóján.