MCC

2024.06.06. 11:30

Huszárvágás Pécsen: a magyar külgazdasági stratégiából Baranya is profitálhat

A konnektivitás magyar stratégiája Pécs és Baranya számára is kitörési pont a gazdasági fellendülés tekintetében – hangsúlyozta Orbán Balázs, az MCC kuratóriumi elnöke. A Huszárvágás című könyv bemutatójára sokan voltak kíváncsiak Pécsen.

Mohay Réka

Forrás: MCC

Május 31-én mutatták be a „Huszárvágás – A konnektivitás magyar stratégiája" című könyvet a Vármegyeháza dísztermében. Az MCC pécsi képzési központja által szervezett eseményt, a nagyszámú érdeklődő miatt rendhagyó módon külső helyszínen szervezték meg. A bemutatón a könyv szerzője, Orbán Balázs, az MCC kuratóriumi elnökével Fülöp Zoltán, a Dunántúli Napló főszerkesztője beszélgetett.

huszárvágás, pécs, mcc
A Huszárvágás című könyv bemutatójára sokan voltak kíváncsiak Pécsen.
Forrás: MCC

Orbán Balázs kiemelte, Magyarország helyzete, nyitottsága és a biztonság következtében vonzó célpont a befektetőknek. A következő években a Dél- Dunántúl fejlesztése kiemelt cél.

Orbán Balázs a címválasztás hátteréről elmondta, arra jött rá, hogy nem magát a stratégiát kell kifejeznie, hanem a testtartást, amit eközben az ember felvesz. Így lett ez a nemzetközi sikert elért magyar innováció a könyv címe. 

A huszárvágás egy gyors, váratlan, bravúros, a csata menetét megfordítani képes cselekmény. Mi is ezt csináljuk a politikában

 – fűzte hozzá a miniszterelnök politikai igazgatója.

Az MCC kuratóriumi elnöke beszélt továbbá arról is, hogy egy új, megváltozott világrendben kell érvényesülnünk. Az ország adottságait olyan formán kell felhasználnunk, hogy győztesen kerüljünk ki a globális történésekből. Mivel a korábbi törvényszerűségek felborultak, új stratégiák mentén kell megterveznünk a lépéseinket. 

Ma már az, hogy egy ország kicsi, nem jelenti azt, hogy nem válhat nagy jelentőségű, akár kulcsállammá egy adott térségben

 – hangsúlyozta.

A kötet szerzője úgy látja, a Nyugatot, a neoliberális kultúrára épülő politikai rendszer nem erősíti, épp ellenkezőleg, gyengíti. Ahol nincsenek kollektív, kulturális alapon működő értékek, ott az egyén korlátlan és kizárólagos szabadsága szisztematikusan elgyengíti a közösséget.

Közös értékrend, közös célok nélkül elgyengül a társadalom, s ezáltal az ország

 – tette hozzá.

Fülöp Zoltán és Orbán Balázs egyetértett abban, hogy vannak olyan nagy civilizációs konfliktusok, melyekkel kapcsolatban csak fekete-fehér álláspontok vannak. Vagy részt veszünk a háborúban, vagy nem veszünk részt. Nincs középút.

A rendezvény után a vendégek és a diákok kötetlenebb formában is folytathatták a beszélgetést az előadókkal, csak úgy záporoztak a kérdések.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában