A magány súlyával a vállunkon indulhatunk haza a darab végén

Már négy éve, hogy először bemutatták a Philoktétészt a JESZ-ben Zakariás Máté rendezésében. Több mint hússzor játszotta már a darabot a társulat, és több fesztiválra is elvitték, a pandémia alatt pedig lehetőséget nyújtottak a színház szerelmeseinek, hogy online is megnézhessék ezt a fantasztikus, mély mondanivalójú produkciót. 

Kukák, palackok, szemeteszsákok, leharcolt székek, műanyag kacatok tömkelege hevert szanaszét a terembe, ahová beléptünk. Ha nem ismerjük Philoktétész történetét, akkor is úgy érezhetjük, hogy egy számkivetett szigetére sodort minket a tenger. Azt viszont elsőre furcsállhatja a néző, hogy ez a díszlet hogyan kapcsolódik egy görög mitológiához. De aztán ráébredünk, hogy főhősünk egy hajléktalan, és ha végiggondoljuk, akkor rájövünk, hogy Philoktétész is az volt. 
Szophoklész írta meg ennek a mitológiai alaknak a tragédiáját, amelynek szerkezetét és szövegét is megtartotta a JESZ darabjának rendezője, ugyan eszközölt benne rövidítéseket, de ezáltal pörgősebbé vált a történet. 
A Philoktétészt megformáló színész, György Zoltán Dávid nagyon erőteljes játékról tett bizonyosságot. Olyan formában adja vissza a szánalmas hőst, hogy egyszerűen nem tudja a néző, hogyan is viszonyuljon hozzá. De nem így vagyunk ezzel akkor is, amikor egy hajléktalant látunk? De nemcsak az ő alakítása emeli naggyá a darabot, hanem a többiek játéka is. A Szabó Márk József által megformált Odüsszeuszban látjuk a hataloméhséget, akit csak akkor érdekel egy ilyen személy, ha haszna van belőle, a másik oldalon pedig ott van Popa Máté Neoptolemosza a naivságával. És még van egy Kereskedőnk is Gácsik Dénes Frigyes személyében, akin láthatjuk azokat a reakciókat, amelyeket mi is teszünk egy hajléktalan láttán. 

Nagyon sok mindenről lehetne mesélni a darabbal kapcsolatban, de azt mindenképp ki kell emelnem, hogy a rendező olyan elemeket választott ki az eredeti műből, amelyek könnyen megfeleltethetők valamelyik hajléktalansághoz köthető társadalmi problémának. Csak néhány példa: megalázás, a kitörés lehetőségének csekély esélye, a közösség viszonyulása a társadalomból kitaszított emberhez, a kilátástalanság. 
Nagyon tetszett a darab azon része, amellyel mintha azt üzennék, hogy a hajléktalanok világában a mítoszok, hősök történetei értelmetlenek. De miközben főhősünk, Frigyes előadja Héraklész történetét szuperhősösképregény-szerűen, mintha azt üzennék vele a nézőknek, hogy ezek a történetek igenis jelen vannak napjainkban, és helyük is van itt. 

Feltűnik egy-egy alkalommal a darabban Révész József hajléktalan költő, A Város Mindenkié Pécs érdekvédelmi csoport alapító tagja is, aki a bemutató után pár hónappal hunyt el. A kihelyezett tévéképernyőkön tűnik fel alakja, amint Szophoklész tragédiájából olvas fel. Ezzel erősítve azt a szálat, amely a hajléktalanságra reflektál. Ez is egy hatalmas bevitt jobb horog, de még ennél is nagyobbat üt, amikor az utolsó jelenet visszaránt minket a valóságba. Philoktétész figurája eltűnik, Frigyes van csak nekünk, akit egy igen keserű, szívszorító szituációban találunk. Ahogy néz maga elé, szinte érezzük magányát, kiszolgáltatottságát, aminek súlyával a vállunkon lépkedünk haza az előadás után.