Petőfi Sándor föltámadt - meghökkentő cikkek a 19. századból

Manapság többször találkozunk olyan címmel egy cikkben, ami egy ismert ember nevét rejti. Mikor az olvasó a cikk olvasásába kezd, rájön, egy másik emberről van szó, nem arról szól a hír, akire gondolt. Megnéztük a Pécsi Figyelőt, amely a 19. század végén és a 20. század elején jelent meg Baranyában, hogy éltek-e hasonló ügyeskedéssel a régi idők újságírói is. A keresőbe Petőfi Sándor nevét adtuk meg. A Pécsi Figyelő számos cikket írt róla, ezek között találtunk olyat, ami már-már bulvárosra sikeredett.

1898-ban egy kisebb cikk jelent meg a Pécsi Figyelőben, melynek a címe: Petőfi Sándor. A cikkben arról írtak, hogy a rendőrség utcai csendháborítás miatt beszállított egy berúgott férfit, aki nem akarta megérteni, hogy neki miért ne volna szabad az utcán énekelnie. Az ügyeletes rendőr az éjjeli jövevény neve után érdeklődött, aki büszkén azt válaszolta: a nevem Petőfi Sándor. A vendéget bezárták a fogdába, ahol csakhamar álomba szenderült. Reggel, mikor felébredt, kiderült Petőfi Sándorról, hogy egy piskói lakos, akinek a becsületes neve Pető Sámuel volt. Némi bírság kirovása után eleresztették „Petőfi” Pető Sámuelt.

1898-ban egy másik Petőfi cikk is megjelent a lapban, amelynek a címe: Petőfit újra feltámasztották.

A baranyai lap a Székely Udvarhely című újság cikkét közli, ahol arról írtak,  hogy Boldizsár Dénes, kackói iskolaigazgató egy Boszniában átélt kalandja alapján kiderítette, hogy Petőfi Sándornak 1883. március 23-án még élnie kellett. A hipotézist a következő élményre alapozta az újság:
Boldizsár Dénes 1882-ben részt vett Bosznia okkupációjában és ekkor valami kiküldetés alkalmával mélyen a hegyek között egy kunyhóra bukkant, amelynek lakója hosszú fekete talárba öltözött aggastyán volt. A remete magyarul beszélt, és elmondta, hogy ő Bem tábornok kedvelt katonája volt. A segesvári gyászos ütközet után egy évig ápolta őt Alsó-Boldogasszonyfalván egy székely asszony. Felgyógyulása után a hegyek közé vonult vissza, és itt élte napjait. Boldizsár a beszélgetés folyamán meggyőződött arról, hogy a remete minden esetre magyar honvéd volt, és a segesvári ütközetben részt vehetett. Az ismeretlen elmondta, hogy mikor Bem hadait a kozák elől meghátrálni látta, elkeseredetten nekivágott az ellenségnek és addig küzdött, amíg több sebből vérezve a harctéren maradt. Az agg honvéd ekkor megmutatta vendégének a jobb kezét, amelynek ujjai meg voltak csonkítva. Zokogva mondta, hogy többé nem tér vissza hazájába. Mikor pedig Boldizsár elvált tőle, akkor így búcsúzott: - Öcsém, imádkozzál a testben, lélekben megtört Petőfi Sándorért.
A cikk így fejeződik be: Persze Boldizsár maga is kénytelen ama sejtelmének kifejezést adni, hogy a remete hallucinált és tényleg nem lehet arra komolyan gondolni, hogy Petőfi Boszniában elvonultan élt volna.