Egy hangyányit jobban megerőltethették volna magukat

Figyelem! A cikk spoilereket tartalmazhat!

A Kvantummánia úgy veszi kezdetét, hogy egy minden lében kanál tinédzser belekontárkodik – a felszólítások ellenére is – egy olyan dologba, amit nem kellene bolygatni. De nem baj, nem kell hallgatni a figyelmeztetésre. Szóval emiatt kerül Scott Lang a teljes családjával a kvantumvilágba, amely az univerzumokon kívül létezik. Azonban él ebben a világban egy uralkodó, aki Janet Van Dyne-hoz hasonlóan itt ragadt, csak ő a hölggyel ellentétben nem tudott kijutni. De most, hogy újra itt van Janet, lehetősége nyílik végre elhagyni a szubatomikus világot. 

Ez a film a Marvel ötödik fázisának első filmje, amely felvezeti a legújabb főgonoszt, aki az egyetlen pozitív csalódása a Hangya harmadik részének. Kang egy karizmatikus figura, mind kinézetét, mind jellemét illetően. Karakterének csak a felszínét kapargatjuk. Nem ártott volna, hogyha egy kicsit többet kapunk belőle, de fogjuk arra, hogy későbbre tervezik az ütősebb dolgokat. Őszintén úgy érzem, hogy amilyen jó főgonoszokat kapunk mostanában a Marveltől, pont annyira rossz filmeket. Elég csak a mennydörgés istenének legutóbbi kalandjára gondolnunk, ahol Christian Bale, mint ellenség vitte a prímet, ellentétben a film elég felejthetőre sikeredett. 

A Kvantummánia látványa sem rossz, de azért túlzás lenne azt állítani, hogy ez a következő Star Wars. A filmben feltűnő lények kinézete dicséretet érdemel, bár némelyiket inkább a Ki vagy doki? című sorozatban tudtam volna elképzelni. Félreértés ne essék, imádom azt a sorozatot, de a Marvel univerzumban furcsán mutattak ezek a furcsábbnál-furcsább teremtmények. De igazán varázslatos világot teremtettek. És nálam itt véget is érnek a jó dolgok. Jó, a poénok sem voltak rosszak. Egy-kettőn felkacag a néző, de amúgy ilyen téren is elég lapos a film. Paul Rudd persze kihozza a maximumot a karakteréből és egy-két lény is megnevetteti az embert, de ennyi és kész.

Volt már úgy, hogy azt kívántátok, hogy az egyik szereplőt otthon hagyhatták volna, vagy elrabolták volna, vagy éppen meghalt volna, de leginkább csak kevesebb szerepet kapott volna? Mert én pont ezt éreztem Scott lánya esetében. Egy tini, aki hőssé akar válni, mert az apja is az. Értem én, hogy ez egy örökség, de nem lehetne, hogy újra legyenek olyan hősök, akik születnek és nem csak átveszik a stafétát a szülőktől? De a lényeg, hogy Scott lánya túl sok szerepet kapott és idegesítő volt. Okoskodik, feleslegesen hősködik és irányítani próbál mindenkit, és sajnos, hallgatnak is rá.

És emiatt a lány miatt történik minden. Mondjuk nem csak ő a hibás, hanem Janet is, aki konkrétan a film feléig nem mondja el, hogy miért fél ettől a világtól. Mi vagy ki van ott, ami miatt nem kéne megbolygatni a dolgokat. Érthetetlen. Az elhallgatásnak sosincs jó vége, és tessék, a filmben emiatt meg is történik a baj.

Engem elvesztett ezen hibák miatt a film, nem tudtam szurkolni és izgulni, arról nem is beszélve, hogy a történések sem olyan izgalmasak és fordulatosak, mint amilyenek lehettek volna.

Ez az alkotás egy színes lufi, amit csak fújtak, fújtak és fújtak, és az alkotók azt ígérgették, hogy ez mennyire egy ütős film lesz, aztán valahogy mégis csak egy megereszkedett légballon érzetét kelti. 

A Hangya és a Darázs: Kvantumánia
kaland-, akciófilm
Cinema City, Uránia Mozi