Egy rejtélyes föld alatti építmény húzódik a székesegyház alatt

Tóth Zsolt pécsi régészt, a Janus Pannonius Múzeum munkatársát kerestük fel irodájában a napokban, hogy egy rejtélyes „alagútnak” járjunk utána, ami a székesegyház alatt található. 

– Pécs a pincék városa is. Rengeteg újkori pince van, a 18.–20. század időszakából, amelyek a történeti belváros felszíne alatt kanyarognak. A római korból viszont még boltozott, föld alatti építmény nem volt ismert a nagyközönség előtt a sírkamrákon kívül az egykori ókeresztény temető területén – említette lapunknak Tóth Zsolt. 

A székesegyház alatti rejtélyes föld alatti építmény története a 4. századra vezethető vissza. Ekkor kezdték használni temetőként a mostani székesegyház körüli területet a rómaiak. Akkoriban több forrás táplálta patak vize is áthaladt a temető területén és környékén. A temető építményeit, a téglasírokat és a sírkamrákat meg kellett védeni a felszíni vizek kártékony hatásaitól. Feltehetően emiatt időszámításunk szerint a 4. század második felében építették meg a csatornát, ebbe vezették bele annak a pataknak a vizét, amely valahonnan a székesegyháztól északkeletre eredt. 

A téglaboltozatos csatorna beltere a keleti szakaszon 1,85 méter magas és 0,65 méter széles, azaz emberi léptékkel bejárható volt. Az építmény a két északi torony között, a középkori templomfal külső oldala mellett haladt, majd délnyugatra fordult a püspöki palota irányába. A csatorna jelentős része a mai napig fennmaradt. 

– A rómaiak csatornát építettek, hogy megvédjék a temetőt és annak épületeit. A középkorban tovább használták módosított vonalvezetéssel. Napjainkban, a 21. században új funkciót kapott a római kori építmény: a használaton kívüli csatornarendszert közműalagútként használják, a székesegyház fűtővezetékei haladnak benne – tette hozzá Tóth Zsolt. 

Iszap árulkodik arról, hogy itt valamikor víz folyhatott
A székesegyház nyugati felének az építésénél módosítani kellett a római csatorna vonalát, mert az ott beleesett az északi templomfal vonalába. Így előbb új csatornaszakaszt kellett építeni a templom északi fala mellé, ahová átterelték a patak vizét. A tornyok alatt pedig statikai okok miatt jelentősen leszűkítették a csatornajáratot. Vagyis elmondható, a középkorban és az újkor elején a forrás vize tovább csörgedezett, amely a 20. században apadhatott el. Most már csak iszap árulkodik róla, hogy valamikor víz folyt benne.