Az Aase-díjas Unger Pálma közel fél évszázada van Pécsett színpadon

– Mióta nyugdíjas? 
 

– Ó, már ebben a minőségben léptem be az új évezredbe, az elsők közt mehettem el 25 év színpadi munka után szakmai nyugdíjra nem egészen 50 évesen. Ugyanis ekkor harcolta ki Pécsi Ildikó és N. Szabó Sándor, a férjem, hogy a színészeknek járjon korkedvezmény. S azért, mert 50-60 év körül már egyre kevesebb szerepet kap az ember, miután a fiatalabb korosztályokra írják a történeteket. Mindemellett sosem éreztem mellőzöttséget, azóta is minden esztendőben több darabban játszhattam. 
 

– Milyen kerek évfordulókat ünnepel idén? 
 

– Egyrészt 75 éves lettem. Továbbá 55 éve vagyok színpadon, s közel fél évszázadot ebből Pécsett töltöttem. 
 

– Hogy fogadta a legfrissebb elismerést? 
 

– Úgy hozták a tudomásomra a sikert, hogy felhívtak a Magyar Színházi Társaságtól: „Mit csinálsz Luca napján, december 13-án? – Bármit, amit csak akarsz. – Akkor gyere föl erre a napra a Bajor Gizi Színészmúzeumba, mert te kapod az idei négy Aase-díj egyikét.” Kedvesen. Karácsonyi hangulatban fogadta a hírt a társulat is, Lipics Zsolt igazgató pedig elsőként nagy csokor rózsával gratulált. És kerek évforduló az is, hogy Sándor még halála előtt, 10 éve éppen, Gobbi Hilda-díjat kapott. 
 

– Gobbi Hildának Aase anyó volt az egyik kedvenc szerepe. Unger Pálmának mi a csúcs a pályafutásából? 
 

– Sanyival ezt úgy fogalmaztuk meg, hogy igen szerencsések vagyunk, mert a PNSZ-ben a Csárdáskirálynő Bónijától és Stázijától kezdve a Hamlet Claudiusáig és Gertrudjáig mindent eljátszhattunk. Naiva szubrettként érkeztem, mostanában meg leginkább idős komika vagyok, szóval színes a skála, nincs értelme bármit is kiemelni, és a lényeg az, nem maradt bennem semmiféle hiányérzet. 
 

– N. Szabó Sándor 10 éve elment, de nevét őrzi a PNSZ stúdióterme. Mennyire sikerült feldolgoznia az elvesztését? 
 

– Erre nincsenek szavak, ebből soha nem fogok kilábalni. A távozása átminősült szeretetté, ragaszkodássá, de lélekben napról napra most is együtt vagyok vele. 
 

– Miben láthatjuk idén? 
 

– A nagymamában Galambosnét játszom, egy édes kis komikus karaktert. Emellett A miniszter félrelép-ben szerepelek. 
 

– Nem bánta meg soha, hogy budapesti lányként 1974-től Pécsett él? 
 

– Amíg éltek a szüleim, soha nem éreztem a szülőház hiányát, mert minden szabad­időmben rohantam fel hozzájuk. Pécs pedig gyönyörű hely, soha nem bánkódtam emiatt, rengeteg gyönyörűséget kaptunk a várostól az évtizedek során. S napjainkban is megállítanak az utcán érdeklődni, kedves szavakat mondani. 
 

– Mi fér bele a nyugdíjas létbe a színpadon túl? 
 

– Megtanultam autót vezetni, és már kocsival járok mindenfelé. Olykor tanulgatok angolul, hol előveszem, hol leteszem egy időre a nyelvkönyvet. Az interneten megtalálom, amit akarok, de a közösségi módozatokat kerülöm. Emellett rendszeresen tornázom és sokat járok könyvtárba, valamint utazgatok itthon és külföldön. Minden nyáron befizetek egy társasutazást, mostanában Erdélyben, Svájcban, Olaszországban voltam. 
 

– Megírt két könyvet, színházi anekdotákról és N. Szabó Sándor életéről. Önéletrajzi regényen nem gondolkodik? 
 

– Ó, kit érdekelne az! No jó, rengeteg híres kollégával dolgoztam együtt, lehet, hogy érdekes is lehetne. De annyi fájdalom van bennem, hogy inkább óvom magamat a régi sebektől! Bár ha úgy gondolja, hogy érdekelne valakit?! 
 

Budapesti kezdetek

Unger Pálma 1946-ban született Budapesten, a szülei is színészek voltak. A Déryné Színházban és a Kamara Varietében kezdte a pályát, majd öt évet Miskolcon, négyet Debrecenben játszott. 1974-ben került Pécsre, egy időben N. Szabó Sándorral, akivel rögtön egymásra találtak. A PNSZ Örökös tagja. Ami az Aase-díjat jelenti, az elismerést Gobbi Hilda alapította végrendeletében 1989-ben. A színésznő eredeti szándéka szerint 50 ezer forintot adtak az évad legjobb epizodistájának, a díjjal járó összeg azonban az alaptőke gyarapodása révén ma már 220 ezer forint. Az alapító színésznő ezt írta a díjról: „Sajátossága a színészi munkának, hogy a főszereplő több felvonáson keresztül vonja magára a figyelmet. Az epizodistának csak néhány perce, pillanata van; tömörít, mint az író, amikor epigrammát alkot.”