Az ötvenéves jubileumra készülő Kovács István élete a zene

– Milyen érzésekkel készül a koncertre?

– Nagyon jó erre gondolni, méltó módon szeretném megünnepelni a jubileumot, remek zenészek jönnek a rendezvényre. Ha minden olyan, számomra kedves embert meghívtam volna, akivel együtt muzsikáltam, a mohácsi Széchenyi téren sem férnénk el – felelte a művész a Mohácsi Újság.hu hírportálnak adott interjúban.

– Hogyan kezdődött a pályafutása?

– Minden Mohácson, a Halászcsárdában indult el, 1968-tól zenéltem ott a családommal. Egyébként először nem nagybőgőn játszottam.

– Hanem?

– Tamburabrácsán, de azt nem tudtam igazán magas színvonalon megszólaltatni.

– Mikor jött képbe a nagybőgő?

– Ehhez tudni kell, hogy a családi zenekarunkban lényegében öröklés útján kerültünk az egyes hangszerekhez. Édesapám nagybátyja kiöregedett, így kaptam én a tamburabrácsát. A fordulópont 1969-ben történt Pécsudvardon, ahol egy hatalmas sokac lakodalomban játszottunk, több száz vendég előtt. Édesapám Mohácson maradt a Halászcsárdában, mert ott szintén rendezvényt tartottak, az unokabátyám, Kovács Antal pedig a kezembe nyomta a nagybőgőt, mondván, most ezzel kell boldogulnom.

– Furcsa helyzet lehetett.

– De még mennyire, nem is akartam átvenni! Úgy éreztem, mindenki – főleg persze a hölgyek – csak engem néznek, mert ismerem ugyan a nagybőgőt, de nem vagyok a helyzet magaslatán. Persze dehogy foglalkoztak velem.

– Aztán mégis a hangszer mellett maradt.

– Másnap édesapámnak elmeséltem, mi történt. Mondtam neki, hogy befejezem a zenélést. Aztán otthon mégis játszottam a nagybőgőn, hat héten keresztül minden nap órákra bezárkóztam a szobámba, hogy gyakoroljak. Mikor később zenélni mentünk, közöltem édesapámmal, hogy helyette én szeretnék nagybőgőzni. Megengedte, majd miután elkezdtünk muzsikálni, csodálkozva hátranéztek, azt hitték, csak véletlenül szólaltattam meg jól a hangszert. Ezt követően bármit kértek, eljátszottam nekik. Odaléptek hozzám, majd átöleltek. Még most is meghatódom, ha erre a pillanatra gondolok. Hálát adok Istennek, hogy így alakult az életem.

– Mit jelent Önnek a Halászcsárda?

– Az a hely a szívem és a lelkem. A gyermekéveim és a felnőttkorom legszebb élményei onnan származnak. Játszottam még a Mohácsi-szigeten, a Matrózcsárdában is, de az állandó helyem a Halászcsárdában volt.

– Innen kiindulva aztán a fél világot bejárta.

– Európa csaknem összes országában zenéltem, de játszottam Ausztráliában, Amerikában és Szingapúrban is.

– Mikor alapította meg a Mohácsi Tambura Zeneiskolát?

– 1994-ben hoztam létre. A néhai Tiszai Györggyel és Kovács Józseffel tehetséges gyerekeket kerestünk. Az iskola ma is működik, a cél azóta sem változott, a fiatalokat szeretnénk megismertetni a zenéléssel, hiszen ezáltal többé válhatnak.

Világhírű művészek érkeznek a koncertre

A március elsejei koncertet a mohácsi Ifjúsági Centrumban tartják, délután három órától. Az eseményre érkező fellépők névsora rendkívül nívós. Színpadra lép mások mellett Bangó Margit Kossuth-díjas énekes, ifj. Sárközi Lajos és cigányzenekara, Orsós Erzsike nótaénekes, a Botos Trió, a Magyar Nemzeti Tambura Cigány Zenekar, Kökény Attila és a világhírű virtuóz hegedűművész, Roby Lakatos. Természetesen a Kovács István tiszteletére szervezett műsorból a Kovács Antal vezette családi zenekar sem hiányozhat.