2024.06.18. 15:40
Családi napot tartanak a Kaptárban
Családi nappal egybekötött életmű koncerttel várja a Komlói Kaptár Művelődési Központ június 22-én az érdeklődőket - a Zsongás címet viselő egész napos rendezvény 10 órakor kezdődik - nyitó programként a legkisebbeket a Buborék Együttes koncertje várja, illetve 10-től 14 óráig planetáriumi vetítésekre is sor kerül.
A Moziklub 15 órakor kezdődik: a Nyugati nyaralás című filmet láthatja a közönség. Ezt követően M.É.Z. koncert várja az érdeklődőket, majd 20 órai kezdettel Gipsy 70/50 címmel Murka Gyula Gipsy életmű koncertjére kerül sor, az 50 éves 5 LET- től a 7300 Blues Megállóig.
A családi nap folyamán 15 óráig fagyi, büfé, méz, és mézeskalács is várja a vendégeket, a gyerekeknek körhintával, légvárral, kézműves foglalkozással is készülnek.
A Kaptárban a héten lesz még mozielőadás - június 18-án, kedden Dobó Kata Kölcsönlakás című filmjét vetítik - a Moziklubba a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a Komlói Kaptár Művelődési Központban személyesen vagy telefonon lehet.