Két napon át vitáztak az ország fiataljai

2023.02.07. 20:34

Kaposvári fiatalok álltak dobogóra a Mathias Corvinus Collegium által szervezett versenyen

M. R.

Fotó: Nagy Laura

 Vitaversenyt tartottak a Mathias Corvinus Collegium (MCC) pécsi képzési központjában február 6-7-én. A programot 11-12. évfolyamos diákokból álló háromfős csapatok számára hirdették meg.

Az MCC kiemelt célja a vitakultúra erősítése, a fiatalok érvelési, illetve logikai és retorikai kompetenciáinak fejlesztése. Ennek érdekében rendezték a jó hangulatú megmérettetést, amelyre szerte az országból érkeztek jelentkezők – tizenkét csapat részvételével zajlott a vetélkedő.

A fiatalok tételmondatokat kaptak, amelyek mellett, vagy ellen kellett érvelniük. Változatos témák kerültek terítékre, elhangzott olyan állítás, miszerint „a házi feladat megoldása időpocsékolás”, avagy „az olimpiákat mindig állandó helyszínen kellene megrendezni”, illetve olyanról is eszmét cseréltek, miszerint „a kultúrát válság idején is támogatni kell”.

A résztvevők nem elsősorban a saját álláspontjuk mellett kellett, hogy érveljenek, hanem  a rájuk osztott oldalra kellett állniuk. Ezáltal külső szemmel vizsgálhatták és gondolhatták át, hogy az adott állítás ellenzői, illetve támogatói számára mik lehetnek a legmeghatározóbb szempontok. Ebben a folyamatban szerzett tapasztalatok az életük további szakaszaiban is hasznosak lehetnek, a későbbiekben gyakorlottabban tudnak majd belehelyezkedni a velük ellentétes meggyőződést vallók helyzetébe, legyen szó az egyetemi tanulmányaik időszakáról, munkahelyi állásfoglalásokról, vagy éppen családi, baráti, párkapcsolati vitákról.

Első nap a selejtezőket tartották, kedden pedig a döntőre került sor.

A végső eredmény alapján a harmadik helyezést a bajai Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja „Così è la vita” csoportja érte el, a dobogó két további lépcsőfokára a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium diákjai állhattak. Másodikként a „Dr. Szöszik", elsőként pedig a „Mór and the Barbies" csapat végzett.

Az „MCC Vitázz Pécs!” című verseny létrejötte az MCC Vitaakadémia közreműködésével valósult meg, a két nap során szimultán viták zajlottak a tehetséggondozó intézmény pécsi helyszínén. A zsűri tagjai az MCC helyi munkatársai mellett a Vitaakadémia szakértői voltak. A program szervezésében és lebonyolításában Czigler Edina, vitavezető, az MCC Fiatal Tehetség Program koordinátora, illetve Jánossy Dávid, az egyetemi program koordinátora vállalt meghatározó szerepet.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!