Pécsi Törvényszék

2 órája

Folytatódik a büfést baltával, a péket késsel megtámadó férfi pere

Kedden folytatja a Pécsi Törvényszék annak az évtizedek óta Magyarországon élő horvát férfinek a perét, akit emberölés bűntettének kísérletével és kétrendbeli, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével vádol az ügyészség. A Pécsi Törvényszék aznap egy viperás-légpisztolyos ügyet is tárgyal.

Balikó Gergely

Nehézfiú áll a bíróság elé

Fotó: Molcsányi Máté

A vádirat szerint a horvát férfi 2022. június 6-án a reggel órákban a lakóhelyén található egyik büfé üzemeltetőjére ismeretlen okból baltával hadonászva támadt, de a büfés a férfit orrba verve hárította annak támadását. A sértett a vádlottat a büfé egyik sarkába szorította, majd ezután két biztonsági őr segítségével a vádlottól sikerült elvenni a baltát és kivinni őt a büféből, ahol a vádlott ablakok összetörésével több mint 30 ezer forintos kárt is okozott - ismertette tárgyalási jegyzésében a Pécsi Törvényszék.

pécsi törvényszék
Súlyos ügyeket tárgyal a Pécsi Törvényszék. Képünk illusztráció.
Fotó: Máté Péter

Úgy folytatták, hogy a férfi 2022. június 27-én a déltájban kocsijával ismeretlen okból megjelent a lakóhelyének egyik házánál és a teraszon álló nő felé kiabálva annak családját megöléssel fenyegette. A nő értesítette erről a családját. A család, a családfő által vezetett személygépjárművükkel a piacról ekkor hazafelé indult. Útközben a vádlott nekik szemből érkezett a gépkocsijával és a záróvonalat átlépve a sértettek gépkocsijának irányába hajtott – részletezte a bíróság.

Hozzátették: a sértett családfő, hogy az ütközést elkerülje a külső sávba húzódott, majd egy buszmegállónál állt meg. A vádlott a járművével a sértett gépkocsija mellett úgy állt meg, hogy a két gépkocsi bal első szélvédője egymás mellé került. A vádlott a letekert ablakon át kiabált és az ajtót csapkodta, ismét megöléssel fenyegette a családot.

Ekkor a hátul utazó nő kiszállt a kocsiból és a vádlott felé indult, hogy megkérdezze mi a baja, aki erre a gépjárművel megindult, majd nagy gázzal a nő felé hajtott. A nő felugrott a buszmegálló járdaszigetére, ahol egy vastag fa állt, az mögé menekült. A vádlott a járművel még a járdaszegélyre is felhajtott, majd megállt és hátramenetbe kapcsolt, ezután elhajtott a helyszínről – ismertették.

A Dunántúli Napló úgy tudja, hogy a fenti eset miatt a horvát férfinek akár közúti veszélyeztetés miatt is felelnie kell.

A vádiratban az is szerepel, hogy a 2023. július 25-én a kora délutáni órákban a vádlott a lakóhelyén megjelent egy pékségben, ahol rövid szóváltást követően, a feszült idegállapotban szidalmazni kezdte pékség üzemeltetőjét, majd a bejárati ajtót nagy erővel becsapva távozott.

A pékség előtti kerthelyiségben azonban a vádlott a nadrágzsebéből kivett egy mintegy 10 centi pengehosszúságú kést, amelyet kinyitott és a kezében előre mutatóan tartva visszatért az üzlet gazdasági előkészítő részébe, ahol több tárgyat is a földre borított, miközben szidalmazta az ott lévő férfit.

A sértett félelmében az eladói üzletrészben, a főbejárat felé haladt. A vádlott utána indult, végül a gazdasági rész ajtaján távozott, kezében a késsel az ajtóra többször rácsapva, „nem magyar nyelven szitkozódva”.

Légpisztollyal okozott sérülést, ismét a Pécsi Törvényszék elé áll 

Kedden, a horvát férfi tárgyalásával egy időben egy maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt indult büntetőper is folytatódik a Pécsi Törvényszéken. Az ügy sértettjét egy szóváltást követően viperával próbálták megütni, majd kétszer meglőtték őt egy légpisztollyal.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában