2023.03.02. 16:42
Egy betört ablakot két betörő is használt (képek)
A rendőrségre március elsején arról érkezett bejelentés, hogy egy drávasztárai házba betörtek, és onnan különböző tárgyakat loptak el. A bűnügy később érdekes fordulatot vett.
Forrás: police.hu
A drávasztárai házhoz kiérkező rendőrök megállapították, hogy a ház ablakát betörték, majd azon bemásztak és elloptak egy hangfalpárt, az egyik nyitott melléképületből elvittek egy kanapét, egy lakattal zárt épületrészből pedig egy robogót.
A rendőrök az esettel kapcsolatban egy 22 éves helyi férfit fogtak el, aki a gyanúsítotti kihallgatásán beismerte a bűncselekmény elkövetését.
A házból azonban más tárgyak is hiányoztak, így a rendőrök tovább vizsgálták az esetet, majd beazonosítottak és elfogtak egy másik, 62 éves helyi férfit is, akit azzal gyanúsítanak, hogy a korábban betört ablakon keresztül bemászott az épületbe, ahonnan többek között seprűt, létrát és fémpolcot is ellopott.
A rendőrök a két férfinál megtalálták és lefoglalták az ellopott tárgyakat, amelyek eltulajdonításával a gyanúsítottak mintegy 250 ezer forint kárt okoztak a sértettnek.
A két férfi ellen lopás bűntett elkövetése miatt nyomoz a Siklósi Rendőrkapitányság.