Néhány hét múlva kezdődik a főműsor

2024.08.24. 12:00

Már bele-belebőgnek a gímbikák az augusztusi estébe

Ugyan a szarvasbőgés fő időszaka várhatóan csak szeptember második hetétől indul igazán, régiónkra és azon belül Baranyára mindig is jellemző volt, hogy augusztus 20-a környékén már meg-megszólalnak a gímbikák.

Balikó Gergely

Forrás: Shutterstock

Fotó: Wayne Marinovich

Agyaki Gábor, az OMVK Baranya Vármegyei Területi Szervezetének elnöke a Dunántúli Naplónak elmondta, hogy a Dél-Dunántúlon, Baranyában pedig kifejezetten jellemző, hogy az augusztusi nemzeti ünnep környékén kezdődik a  gímszarvas-bikák előbőgése, amit rövid szünet, majd szeptember második és harmadik hetében az úgynevezett főbőgés időszaka követ.

Szarvasbőgésnek nevezi a vadásznyelv a gímszarvas párzási időszakát. A szarvasbika jellegzetes hangja a tehenek terelgetését szolgálja, és jelzés a többi bikának arról, hogy ki a hárem ura. A gímszarvas bika jelzi a többi bikának a tehenek feletti kizárólagos szaporodási jogát. A bőgés alapján a bikák információt szereznek egymás testi erejéről, elszántságáról és nem utolsó sorban pozíciójukról. A bőgés tehát egyfajta versengés a bikák között.

Agyaki Gábor kiemelte, hogy a bőgés alatt a gímbikák szinte egyáltalán nem táplálkoznak, ezen időszak alatt a testsúlyuk egy jelentős részét elveszíthetik, legalább 40 kilogrammot fogyhatnak.

A kamarai vezető kitért rá: az utóbbi időszakban megfigyelhető, hogy a főbőgés időszakán túl kitolódik a bőgés, azaz a bikák attól kezdve, hogy július közepén letisztítják az agancsukat, egészen annak februári elhullajtásáig hallathatnak egy-egy bőgést.

Agyaki Gábor tájékoztatása szerint egy-egy kapitális gímbika a vármegyében bárhol lehet, Baranya déli részén, egészen pontosan az Ormánságban és a Bóly környékén azonban nagyobb számban fordulnak elő kiemelkedő tulajdonságú egyedek.

Az országos viszonylatban is kiemelkedő trófeasúlyt produkáló dél-baranyai eredmények egyszerre köszönhetőek az ottani, kiváló genetikai adottságú gímszarvas-állományoknak, a vad számára kedvező élőhelynek és a szakszerű vadgazdálkodásnak – jegyezte meg a kamarai elnök.

Lapunk tavaly október végén arról számolt be, hogy az 2023-as szezonban tizennyolc 230 nemzetközi pont feletti, azaz nagyon magasra értékelt, kiemelkedő gímbika esett a szarvasbőgés időszakában Baranyában. Ezt megelőzően ilyen jó eredményt csak 2022-ben értek el a vármegyében – értélt akkor Agyaki Gábor.

A kamarai elnök szerint ez azt mutatja, hogy a vármegyében értékes gímszarvas-génállománnyal gazdálkodhatnak a vadászatra jogosultak. A 2022-es 16 kilós trófeasúlyt is meghaladó rekord tavaly ugyan elmaradt, a legnehezebb trófea 14,8 kilogramm volt 2023-ban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!