Karbonsemleges

2024.06.07. 13:40

Három futballpályányi napelemet kapcsolt be a Körber

Ipari napelemes rendszert telepített a gyár tetőire és hőszivattyús hűtő-fűtő technológiát vezet be egy gyártócsarnokban a Körber Hungária. A több mint hárommillió eurós beruházással évi legalább 450 tonna szén-dioxid-kibocsátást takarít meg a cég. A tervek szerint a jövő év végére a világ valamennyi Körber vállalata, így a pécsi is, karbonsemlegesen fog működni.

Bama.hu

A város egyik legnagyobb napelemes rendszere kezdte meg az áramtermelést az idén harminc éves pécsi Körbernél. A három focipályányi, több mint 11 ezer négyzetméter felületű naperőmű az üzemcsarnokok tetőszerkezetére került.

- A környezettudatos működés és a fenntarthatóságra törekvés központi helyet foglal el a Körber üzletpolitikájában. Globális célunk, hogy 2025 végére a cégcsoport valamennyi telephelye szén-dioxid-semlegesen működjön, beleértve természetesen minket is. A többletköltséget vállalva évek óta kizárólag megújuló forrásból származó elektromos áramot vásárolunk, napkollektorokkal állítjuk elő a meleg vizet, megépítettük a régió legnagyobb villanyautó-töltőbázisát, energiahatékonysági beruházások sorát végeztük el és a vállalati bónuszcélok között kiemelt helyet kap a környezetvédelem

 – foglalta össze a nagyberuházás előzményeit Zalay Buda ügyvezető.

A Körber napelemes rendszere minden tekintetben impozáns. Az együttesen 4570 panelből álló, 2450 kWp villamos teljesítményű rendszer hozzávetőlegesen 500 átlagos méretű, családi házra szerelt napelemes rendszerrel egyenértékű. A becslések szerint az iparvállalat tekintélyes áramigényének 25-30%-át fogja fedezni éves szinten.

Vele párhuzamosan hamarosan elkészül egy másik jelentős energetikai fejlesztés: a hőszivattyús hűtő-fűtő rendszer kiépítése a forgácsolócsarnokban. Az itt dolgozó CNC gépek munka közben jelentős hulladékhőt termelnek, ami télen előnyt és fűtőanyag-megtakarítást jelent, nyáron viszont kellemetlen tud lenni. A nagy teljesítményű, villamos hőszivattyúk megoldást nyújtanak erre a problémára. Ezentúl a meleg hónapokban hűtött csarnokban dolgozhatnak a forgácsoló üzemben, télen pedig teljes egészében kiváltható a gázfűtés.

Zalay Buda büszke a Körber eddigi eredményeire.

- A környezetvédelem mindannyiunk ügye, ezért közös erőfeszítésekre van szükség. Vállalatunk igyekszik példát mutatni partnereinknek és más vállalatoknak is. Konkrét elvárásokat is megfogalmaztunk: a karbonsemlegesség elérését nemcsak saját magunknak tűztük ki célul, de 2040-től minden beszállítónktól is elvárjuk majd! - mondta az ügyvezető.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!