250 cég működik együtt

2024.05.29. 08:00

Az innováció fontosságát emelték ki a konferencián

A Magyar Innovációs Szövetség célja egy olyan vállalati gondolkodás kialakítása, ahol a megújulás mindennapos. Az innovációs folyamatok erősítése, és az ezzel kapcsolatos gondolkodás volt a célja a hétfői konferenciának.

Jusztin Levente

Kristóf Péter, a Magyar Innovációs Szövetség Dél-Dunántúli Régió igazgatója üdvözölte a hétfőn tartott konferencia résztvevőit Pogányban, akik az innováció, a megújulás és a fejlődés felé fordulnának. A Magnus Aircraft Zrt.-nél vendégeskedő, első ízben megtartott esemény során kiemelte, a helyszín megválasztása sem volt véletlen, hiszen a szövetségbe tavaly nyáron belépő cég ékes példája lehet annak a folyamatnak, hogy mernek komolyabb célokat megfogalmazni maguknak a fejlődés terén.

innováció, hívószó, közös
Az innováció volt a közös hívószó
Fotó: Laufer László

A szövetség komolyan segít az innovációban való gondolkodásban

Kisebb átszervezéssel harminchárom éve működik a Magyar Innovációs Szövetség, melynek körülbelül 250 cég adja a gerincét az innovációs folyamatoknak. Ezek a cégek szinte kivétel nélkül az újítások élmezőnyébe tartoznak, így valóban releváns tudással tudják támogatni a szövetség működését.

Kristóf Péter elmondta, több program is fut a szövetség égisze alatt, ám az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia egy igazán fontos tényezője is lehet abban, hogy a következő generációnak a figyelmét az innovációs tevékenységek és folyamatok felé fordítsák. Két héttel ezelőtt Los Angelesben tartott nemzetközi innovációs versenyen két támogatottjuk is részt vett, különdíjat és negyedik helyezést ért el két magyar fiatal, ami bizonyítja azt, hogy a fiatalokat támogatva komoly innovációs potenciál rejlik egy ilyen programban. További motiválásként az országban egyedüliként van lehetőség a szövetség által minden évben egy hallgatót a Nobel-díj átadójára delegálni.

Kiépítenék a tapasztalatok egymás közti információcseréjét

A köszöntőt négy alapgondolattal zárta, amelyek segítségével könnyebben tudunk tanulni egymás tapasztalataiból. Fontosnak tartotta azt, hogy a cégek megfelelően digitalizálják rendszerüket. Néhány cég ebben előrébb jár, ők tudják azokat a partnereket segíteni, akiknél a fókusz nem ezen van. A felgyorsult világunkban a fejlődés mértéke folyamatosan nő, a kevésbé fejlődő cégek az eddig be nem vált fejlesztéseik megreformálásban is tudnak a partnerek hatékonyan segíteni. Ezekkel szorosabb együttműködés alakulhat ki, ami értékesebbé teszi a partnerek és a szövetség munkáját is. Végezetül pedig felhívta a figyelmet, ne féljen senki nagyot álmodni, komolyabb célokat magának megfogalmazni. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!