Súlyos vádak

2024.08.06. 11:34

A GVH újabb eljárást indított a Wizz Airrel szemben

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt versenyfelügyleti eljárást indított a Wizz Air Hungary Zrt.-vel (Wizz Air) szemben – közölte a GVH kedden az MTI-vel.

MW

A Gazdasági Versenyhivatal 2024. augusztus 3-án zárta le legutóbbi eljárását a Wizz Airrel szemben

Forrás: MTI

Fotó: MTVA/ Bizományosi: Oláh Tibor

A tájékoztatás szerint a GVH a cég foglalási rendszerének szakmai gondosság követelményét sértő működését, valamint a szolgáltatási díjakkal kapcsolatosan lényeges információk elhallgatását gyanítja.

A közleményben felidézték, hogy a Gazdasági Versenyhivatal 2024. augusztus 3-án zárta le legutóbbi eljárását a Wizz Airrel szemben. A vállalkozás elhallgatta, hogy egyes csomagjainak részét képező „többletszolgáltatásokat” külön-külön is megvásárolhatják a fogyasztók, emellett pedig a szakmai gondosság követelményét sértő kereskedelmi kommunikációt folytatott az automatikus utasfelvételi szolgáltatás lényeges jellemzőiről. A GVH eljáró versenytanácsa a fenti jogsértések miatt több mint 307 millió forintra bírságolta a céget. A versenyhatóságnak ezen felül jelenleg is zajlik egy vizsgálata a Wizz Airrel szemben, mivel a cég feltételezhetően fontos információkat hallgatott el az utasok elől.

Újabb versenyhivatali eljárás indult a Wizz Air ellen

A GVH most újabb versenyfelügyeleti eljárást indított, mivel

gyanúja szerint a Wizz Air valószínűsíthetően nem tesz eleget a szakmai gondosság követelményének, mivel foglalási rendszere nem biztosítja a kiszámíthatóság, és a megbízhatóság érvényesülését a szolgáltatási díjairól szóló tájékoztatási gyakorlatában,

ugyanis a különböző eszközökön – például két mobilon vagy mobilon és asztali számítógépen – elérhető azonos szolgáltatások díjai egyes esetekben eltérőek lehetnek – írják a közleményben.

Hozzátették, a társaság ezen felül a honlapján és az applikációjában feltüntetett szolgáltatási díjakkal kapcsolatban 

feltételezhetően elhallgatja a fogyasztók elől azt a lényeges körülményt, hogy a megjelenített díjakon nem fogja tudni biztosítani a szolgáltatást a foglalási folyamat egésze alatt.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására, és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható – hívták fel a figyelmet.

Rengeteg panasz érkezett a légitársaságok ellen

A Gazdasági Versenyhivatal az utóbbi években kiemelt figyelemmel kísérte a légiközlekedés hazai piacát. A nemzeti versenyhatóság 2022 októberében átfogó gyorselemzés (sweep) keretében vizsgálta, hogy a Magyarországon elérhető légitársaságok – ideértve a fapados/diszkont szolgáltatókat – honlapjai, illetve a Magyarországon népszerű jegyár-összehasonlítóweboldalak alkalmaznak-e úgynevezett sötét mintázatokat a jegyeladási és reklámgyakorlatuk során.

Az elmúlt időszakban növekvő számú panasz és bejelentés érkezett a GVH-hoz a légitársaságok gyakorlatait illetően.

A megszaporodott fogyasztói jelzésekre, illetve a légiforgalmi piac működési problémáival kapcsolatos piaci anomáliákra tekintettel Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke hatáskörével élve figyelemfelhívást küldött több, a magyar piacon tevékenységet folytató légitársaság vezetőjének is – tájékoztatott a versenyhivatal.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában