Energiahatékonysági beruházások

2024.07.10. 10:27

Napelemparkot és biomassza-erőművet tervez a Vajda-Papír (videó)

Energiahatékonysági, környezetvédelmi és károsanyagkibocsátás-csökkentési intézkedéseket finanszíroz, valamint napelempark és biomassza-erőmű építését tervezi a Vajda-Papír cégcsoport a kormány Gyármentő Programjában elnyert, több mint 10 milliárd forintos támogatásból a következő években – közölte az MTI megkeresésére a Vajda-Papír ügyvezető igazgatója.

MW

A vállalatcsoport teljes alappapír igényét a saját üzemükben, Dunaföldváron állítják elő

Fotó: Vajda-Papír Kft.

Vajda Attila, a higiéniai papírgyártó cég alapító-ügyvezetője ismertette, hogy

a programban a vállalatcsoport két cége is sikeresen pályázott. A Vajda-Papír Kft. beruházása több mint 5,7 milliárd, a Vajda Real Estate Kft. beruházása pedig szintén több mint 5,7 milliárd forint támogatást nyert el.

A támogatásokból megvalósuló energiahatékonysági beruházásokkal elérhető a cég célja, hogy 2030-ig 20 százalékkal csökkentsék a gyártáshoz és működéshez kapcsolható vízfogyasztásukat, 50 százalékkal növeljék a megújuló energiák részarányát a cégcsoport telephelyein, valamint csökkentsék a keletkezett hulladék mennyiségét – emelte ki az ügyvezető igazgató. Hozzátette: legfőbb vállalásuk, hogy 2050-re működésük karbonsemlegessé váljon.

Vajda Attila, a Vajda-Papír Kft. ügyvezető igazgatója
Fotó: Vajda-Papír Kft.

Vajda Attila kiemelte: a magyar termelő vállalatok közül elsőként a Vajda-Papír csatlakozott az SBTi (Science Based Targets Initiative) nemzetközi kezdeményezéshez, amely a vállalatoknak tudományos alapokon nyugvó kibocsátáscsökkentési célok meghatározásában segít, hogy felgyorsítsák a klímaváltozás elleni küzdelmet.

A Vajda-Papír Kft. a támogatással napelemes kiserőművek telepítését és üzemeltetését tervezi a saját tulajdonú ingatlanok területén. A 29 000 kWp (kilowattpeak) csúcsteljesítményű erőmű termelése a gyártóegységek saját energiaigényének jelentős részét fedezheti, ezzel kiszámíthatóbbá teszi a gazdálkodást és növeli a versenyképességet. A Vajda Real Estate által elnyert támogatás lehetővé teszi egy olyan biomassza-erőmű megvalósítását, amely a papírgyár technológiájához szükséges ipari gőzt állít elő és villamos energiát termel.

Vajda Attila beszámolt arról is: a cégnél az elmúlt 10 évben mintegy 40 milliárd forintot fordítottak arra, hogy a higiéniai papír gyártása és a cég üzemeltetése a legkörnyezetkímélőbb, fenntartható technológiákkal valósulhasson meg. A saját előállítású alapanyag biztosításával a kieső szállítások révén jelentős, évi mintegy 400 ezer liter üzemanyag-megtakarítást értek el. Csökkentették karbonlábnyomukat is, mérsékelték a működéshez kapcsolható szén-dioxid-kibocsátást és fenntarthatóbb lett a gyártási folyamat, 1 tonna alappapírt akár 26 százalékkal kevesebb villamos energiával és 70 százalékkal kevesebb víz felhasználásával állítanak elő, mint néhány évvel ezelőtt.

A Vajda-Papír a hazai kereslet 55-60 százalékát állítja elő, a termelés 60 százalékát szállítják külföldre
Fotó: Vajda-Papír Kft.

Évente 140 ezer tonna papírterméket gyárt a cég kifejezetten energiaintenzív területen, ezért a tevékenység ökológiai lábnyomának csökkentése az ügyvezető szerint kimondottan nagy felelősség.

A Vajda-Papír 25 éve alakult családi vállalkozásként, csoportszinten mintegy 700 munkavállalót foglalkoztat. A cég 2013 óta Norvégiában is jelen van egy több mint 110 munkavállalót foglalkoztató leányvállalattal. A cég hazai kumulált konszolidált forgalma 2023-ban meghaladta a 88 milliárd forintot, a norvégiai leányvállalaté pedig 17 milliárd forintot tett ki.

A Vajda-Papír 2024-ben a cég külpiaci pozícióinak erősítését és újabb kapacitásnövelő beruházást tervez, tovább javítva a cégcsoport közép- és hosszútávú kilátásait – közölték.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában