Bulvár-celeb

2024.08.05. 11:37

Több mint fél éve nem iszik egy kortyot sem Szorcsik Viki

Tudatosan él a műsorvezető, testileg és lelkileg is megújult, amióta nem iszik alkoholos italokat, és igyekszik minél egészségesebb ételeket fogyasztani. A rendszeres sportolás pedig már gyerekkora óta az élete szerves része.

MW

Forrás: MW bulvár

Fotó: Szabolcs László

„Mindig nagyon szigorú voltam magamhoz. Szeretem a rendet, a lakásomban is mindennek megvan a maga helye, és ehhez tartom is magam, különben felborul minden, és nem látom át a dolgokat. Úgy érzem, kéri a szervezetem, hogy egészségesen egyek és minél többet sportoljak. 

Most több mint fél éve nem iszom alkoholt. Január elején elolvastam egy nyilatkozatot Anthony Hopkinstól, miszerint 48 éve nem iszik, és picit elszégyelltem magam. 

Sosem ittam túl sokat, de néha lecsúszott egy-egy pohár pezsgő. Ekkor határoztam el, hogy egy hónapig nem iszom. Miután ez letelt, annyira jól éreztem magam, hogy azt mondtam: még két hónapot kibírok. Utána fél év volt a cél, most pedig egy év. Nem mondom, hogy soha többet nem szeretnék inni, de tényleg érzem, hogy testileg és lelkileg is sokkal jobb alkohol nélkül: teljesen kitisztult a szervezetem. Nem érzem, hogy lemaradtam volna valamiről, hiszen alapból nem vagyok egy partiállat” – mondta Viki a hot! magazinnak.

Szorcsik Viktoria_CsK (1)
Szorcsik Viki nagyon vigyáz az alakjára és az egészségére
Fotó: CsKriszta / Forrás: MW bulvár

Hétvégi bűnözés

„Sokszor nem reggelizem, maximum egy cukormentes Túró Rudit, és estefelé megvonom magamtól az ételt, ami későn amúgy sem esne jól. Hétvégén engedem meg magamnak, hogy többet egyek, és »bűnözzek«. Persze ha megkívánok néha egy fagyit vagy pizzát, annak nem állok ellen. Viszont nincs az az isten, hogy bárki kedvéért megszegjem a fogadalmaimat!” – jelentette ki a csinos műsorvezető.

Hogy miként lazít Viki és számára mi az igazi kikapcsolódás, kiderül a Ripost cikkéből.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!