Radics Gigi: egymás után válnak valóra az álmaim

Mindössze tizenöt éves voltál, amikor megnyerted a Megasztárt, de már akkor kész nőként álltál fel a színpadra. Eltelt hét év, még mindig hihetetlenül fiatal vagy, mégis sokan rácsodálkoznak a korodra.

Amikor megkérdezik, hány éves vagyok, és elárulom, hogy huszonkettő, akkor többnyire az a reakció, hogy „Még mindig?!” Fiatalon kerültem be a szakmába, de már akkor is egy céltudatos, érett, mégis visszafogott lány voltam, ráadásul épp akkor kezdtem el nővé válni, így többnek látszottam a koromnál. Sokszor meg is kaptam, hogy koravén vagyok.

A szüleid mennyire viselték jól, hogy a lányuk még csak tinédzser, de árad belőle a nőiesség?

Szerintem nekik fel sem tűnt, a származásunkból fakadóan sem, ugyanis a cigány lányok korán érnek. Bár annak kétségkívül örültek, amikor a Megasztárban a stylistok a koromnak megfelelően öltöztettek fel. Az utóbbi időben sokkal merészebb ruhákat hordok; kicsit mókás is látni a szüleim arcát, amikor minibe bújok hosszú combcsizmával… Ilyenkor fel is teszik a költői kérdést, hogy hová tűnt az ő kislányuk...

Tényleg szembetűnő a változás, kimondottan dögös vagy. Mit szólnak ehhez az endrefalviak vagy a roma közösség, ahonnan jössz?

Ha piros szájjal és piros körmökkel lépek az utcára, mindig eszembe jut, mégis mit gondolnának most rólam a falubéliek. Bár talán mostanra már hozzászoktak.

A szüleid kevésbé féltettek úgy, hogy minden lépést együtt tettetek meg? Hiszen ha jól tudom, nincs olyan döntés, amit ne családilag hoznátok meg.

Vannak emberek körülöttünk, akik nem értik azt az összetartozást, ami köztünk van a családommal. Számunkra soha nem volt kérdés, hogy együtt költözünk-e fel Endrefalváról, vagy hogy édesapám lesz az az ember, aki egyengeti az utamat. Annyiszor súgtak össze a hátunk mögött, hogy „Na, itt van a Gigi az egész családdal!”, hogy egy idő után meg sem hallottam. Míg mások számára ez ciki volt, mi végtelenül örültünk, hogy ott vagyunk egymásnak. Hiába állok egyedül a színpadon, az odáig vezető utat együtt tapostuk ki a családommal. A siker közös, mint ahogyan a befektetett munka is, csak az utóbbi a háttérben marad. Apu a menedzser, a tesóm az operatőr és a fotós, anyu a stylist, a legjobb barátom a marketinges.

Anyagilag hogyan segítitek egymást? Hiszen a te tehetségednek köszönhetően lett könnyebb az életetek, de ez nem jelenti azt, hogy ők nem dolgoztak meg mindezért.

Pontosan. Ezt jól látod. Egy időben azt is a fejünkhöz vágták, hogy „Gigi a családjának keres”, pedig ennél mi sem állt távolabb a valóságtól. Még ha így is lett volna, nem ez lenne a normális, hogy a család összefog, és elosztja, amije van? De szeretném hangsúlyozni, mi mindent közösen értünk el, ez egy csapatmunka. A Megasztár után kifizettünk minden tartozást, új életet tudtunk kezdeni – eszembe sem jutott volna számon kérni a szüleimet a pénz miatt. Nálunk nincs olyan, hogy enyém vagy tied. Ha egy forintot sem kerestünk volna a zenével, akkor is muzsikálnánk. De szerencsére édesapám kitartott, nem adta fel, amiből jó néhány kalandos történet született az évek során...

Na, mesélj!

Nyolcéves voltam, és éppen tartottunk fel Budapestre, ami nem volt túl gyakori. Az autópályán óriási dugó volt, és egyszer csak mellénk keveredett Pély Barna. Apu azonnal lehúzta az ablakot, és elkezdett neki magyarázni rólam, a tehetségemről. Volt nálunk egy CD, amit a zenekarommal vettünk fel, és kérdezte Barnától, hogy meghallgatná-e kislányát. A legnagyobb meglepetésünkre ő bólintott, erre apu átdobta neki a lemezt. Pár perccel később Barna ismét mellénk ért, mondta, hogy tetszik neki a hangom, majd megadta a számát – mondom, mindezt az autópályán araszolva. Kis idő elteltével fel is hívott, hogy szeretne segíteni; ugyan nem ő lenne a producerem, de tud valakit – na, ez volt Szabó Zé. Visszagondolva is hihetetlen az egész. Erre mondja azt valaki, hogy apu nem mozgatott meg minden követ azért, hogy beindítsa a karrieremet.

Mi volt az a pont, amikor édesapád rájött, hogy felnőttél?

Amikor megtanultam vezetni. Ez adott egyfajta szabadságot, amit – mondanom sem kell – ő nehezebben élt meg. De a mai napig sokat megyünk együtt, mert biztonságban érzem magam, ha elkísér. Azonban neki is megvan a maga élete, több üzletbe is belevágott, már nem csak velem foglalkozik.

A tényleges elszakadás még várat magára, hiszen együtt éltek.

Nem akarok távol lenni a szüleimtől, sem az öcsémtől. Ezért is állapodtunk meg abban, hogy jövőre ők is velem tartanak Amerikába. Ugyan még nem tudjuk, mennyire időre, valószínűleg ingázni is fogunk, de mindenki benne van a kétlaki életben. A zene miatt megyünk, hogy kiaknázzuk az ottani lehetőségeket, de természetesen az itthoni rajongók kezét sem engedjük el.

Ráadásul a szerelmed is kint él, akivel így sokkal több időt tudsz majd együtt tölteni.

Ha nem várna kint senki, akkor is útra kelnék, de igen, így türelmetlenül várom, hogy megérkezzek.

Nehéz távkapcsolatban élni, főleg ilyen fiatalon, amikor még mindent az érzelmek irányítanak...

Borzasztó nehéz! De ha az ember igazán szeret valakit, akkor teljesen mindegy, milyen messze van a kedvesétől. Hiába friss kapcsolat a miénk, erős és szilárd érzelmeken alapszik. Bár azt nem tagadom, néha kicsit olyan, mintha a saját telefonomba lennék szerelmes, hiszen folyton írunk, képeket küldünk a másiknak.

Mi van meg benne, ami miatt kész vagy egy ilyen kompromisszumra?

Nem vagyok az a lány, aki túl nagy elvárásokat támaszt a párjával szemben. Hasson rám valahogy, érezzem, hogy szeretve vagyok, és engedje, hogy nő lehessek az oldalán. Bár meg kell hagyni, a férfiak terén nincs túl sok tapasztalatom. Az első szerelmem gyakran volt féltékeny, amivel én nem tudtam azonosulni. Kai, épp ellenkezőleg, rendkívül szabad szellemű, nem kontrollál, nem von kérdőre, így én is sokkal lazább, kiegyensúlyozottabb vagyok. Pedig lenne oka a féltékenységre, mint ahogy nekem is, hiszen több ezer kilométerre élünk egymástól, még sincs ebből gond. Bármilyen furcsán hangzik, a távkapcsolatnak is megvan a varázsa. Ráadásul a hiány, a vágyakozás még inspirál is zeneileg.

Kai szintén zenész?

Nem, modellkedik és filmezik. Ennek ellenére érdekli a zene, tele van ötletekkel, jó gondolatokkal. Bármibe fogok, támogat, mellettem áll. Még szoknom is kell, hogy ennyire odaadó fiú.

Mintha ez az óvás, védelmezés hasonlítana édesapádéhoz.

Apukám az a férfi, akihez másokat lehet mérni. Magasra tette a lécet, az már biztos. Kevés a hozzá hasonló úriember. Manapság ha egy pasit nem nyűgöz le egy nő fél óra alatt, már jöhet is a következő. Én nem az a lány vagyok, aki ezt elnézi, hagyja – köszönöm, ebből nem kérek. Érzékeny lelkem van, romantikus típus vagyok, szeretek úgy gondolni a páromra, hogy ő lesz a férjem, a gyermekem apja – különben minek lennék vele?!

Kaijal így érzel?

Igen, persze! Ezt teszi a szerelem.

Ennek köszönhetően, gondolom, ezerrel „ráfeküdtél” az angol nyelvre. Mi motiválja jobban az ember lányát a nyelvtanulásra, ha nem egy külföldi fiú?

Mennyire igaz! Ez a kapcsolat egy 0–24 angolóra. Hogy fejlődjön a tudásom, minden filmet, sorozatot angolul nézek, ami rengeteget segít. Emellett megbeszéltük a barátnőmmel, hogy amikor találkozunk, csak­is angolul társalgunk, mert az ő pasija is külföldi, így összekötjük a kellemeset a hasznossal. Kai meg is jegyezte, hogy mennyi új kifejezést használok.

Ennek, gondolom, a szüleid is nagyon örülnek. De mit szólnak magához a párodhoz?

Kedvelik nagyon! Kai a Bahamákról származik, árad belőle a nyugalom, amivel persze azonnal megnyerte a szüleimet, nem volt nehéz dolga. Emellett látják rajtam, hogy mennyire boldog vagyok – nekik ennyi épp elég.

A szerelmi életed és a karriered is sínen van, készülsz a november 10-ei arénás nagykoncertedre, közben beülsz a mentorszékbe az X-Faktorban, jön az Álomutazó musical, új dalok születnek... Úgy érzem, a helyeden vagy.

Én is csak kapkodom a fejem, hogy egymás után válnak valóra az álmaim. De kiélvezem minden percét – mégis mi mást tehetnék?!

Borítókép: Radics Gigi A Dal 2017 showműsor döntőjében 2017. február 18-án.

Forrás: MTI Fotó/Illyés Tibor