Edzői nyilatkozatok

2024.07.11. 13:30

Southgate: ez egy hatalmas mérföldkő

Gareth Southgate szövetségi kapitányként eddigi legnagyobb sikerének tartja, hogy a mostani Európa-bajnokságon döntőbe jutott az angol labdarúgó-válogatott.

MW

Gareth Southgate

Forrás: AFP

Fotó: Jose Breton

Ennek kell a legjobbnak lennie! Ez egy hatalmas mérföldkő!

– jelentette ki a szakvezető arra a kérdésre, hogy személyes rangsorában hol szerepel a mostani menetelés. 

Nehéz meccs volt, mert folyamatosan változtatott az ellenfél, ezért nekünk is ezt kellett tennünk, kiváltképpen védekezésben. Azt hiszem, egész este sok problémát okoztunk a hollandoknak, és végig jól futballoztunk.

A háromoroszlános gárda története során először jutott döntőbe nem hazai rendezésű világversenyen, ugyanis ez korábban csak az 1966-ban megnyert világbajnokságon, illetve az előző kontinensviadalon sikerült, ahol csupán a negyeddöntőt játszotta semleges helyszínen. Southgate vezetésével sorozatban másodszor játszhat Eb-finálét Anglia, miközben a 2018-as vb-n negyedik lett, két éve pedig a negyeddöntőben búcsúzott.

Az angolok vezetőedzője, Gareth Southgate ünnepel
Fotó: Kenzo Tribouillard / Forrás: AFP

Néha a cserék így működnek

– jelentette ki az 53 éves tréner annak kapcsán, hogy a 91. percben szerzett győztes gólt két cserejátékosa hozta össze a hollandok ellen 2-1-re megnyert szerdai elődöntőben. 

A legfontosabb dolog az, hogy mindenki készen álljon a játékra. Ez nagyon nehéz 26 fős kerettel, mert minden alkalommal csalódást okozok 15-nek. Sok időt töltöttem ezekkel a srácokkal, a hozzáállásuk példaértékű.

Southgate 1-1-es állásnál a 80. percben lecserélte két nagy sztárját, Phil Fodent és Harry Kane-t, a helyükre pedig Cole Palmert és Ollie Watkinst küldte, a rendes játékidő hosszabbításában aztán előbbi gólpasszt adott utóbbinak.

Úgy éreztük, hogy energia szempontjából kezdünk egy kicsit lemerülni, ráadásul Kane az első félidőben kapott egy rúgást. Watkins jól nyom, remekül támad le, ezért jó pillanat volt lehetőséget adni neki

– indokolta meg az Aston Villa támadójának becserélését Southgate.

Az angol szakvezető szerint csapata megérdemelte a továbbjutást, mert emlékeztetett arra, hogy Foden lövését az első félidőben a gólvonalról tisztázták a hollandok, valamint a másodikban mindössze néhány centiméteren múlt, hogy érvénytelenítették a góljukat les miatt. Southgate kijelentette, 

a döntőben is nyerni akarnak, de az biztosan nehézséget okoz, hogy egy nappal kevesebb pihenőjük van, mint a rivális spanyoloknak.

Kollégája, Ronald Koeman azt emelte ki, nehéz elfogadni a búcsút. Kifejezetten csalódott a végeredményt illetően azok után, hogy nagyszerűen kezdődött számukra a mérkőzés, hiszen korán vezetést szereztek. Összességében úgy vélte, büszkék lehetnek magukra, mert szép dolgokat értek el az elmúlt hetekben.

Simons gólja után volt némi nehézségünk a középpályán, hogy megállítsuk az olyan klasszisokat, mint Bellinghan és Foden. Ekkor nem mi irányítottuk a játékot. Változtattunk néhányat, melynek köszönhetően az utolsó húsz percben azt lehetett érezni, hogy mi vagyunk a jobb csapat, mert többet támadtunk. De az angolok gólja a hajrában nagyszerű volt, kiütéssel ért fel. Ezt nehéz elfogadni

– értékelt Koeman, aki kritizálta a videobírót, amiért büntetőt ítélt a Kane elleni szabálytalanságért, melyből a sértett hamar egyenlíteni tudott. A holland szakember úgy vélte, nehéz rendesen futballozni, mert a VAR folyton megtöri a játékot.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!