Vitatott eset

2024.07.11. 12:10

Az angolok focilegendája szerint szégyen volt Harry Kane tizenegyesének megítélése

Nem csillapodnak a kedélyek a szerdai Hollandia–Anglia-elődöntő után sem. A hollandok korai vezető gólja után az angolok a 18. percben Harry Kane tizenegyesével egyenlítettek ki, amihez a VAR segítsége is kellett. A korábbi 85-szörös angol válogatott Manchester United-legenda, Gary Neville szerint azonban nem ért büntetőt az eset.

MW

A vitatott esetben Harry Kane lőtte kapura a labdát, amikor a hollandok védője, Denzel Dumfries eltalálta őt

Forrás: AFP

Fotó: Odd ANDERSEN

Hollandia már a 7. percben megszerezte a vezetést Xavi Simons góljával, ám bő tíz perccel később jött az angol tizenegyes, ami fordulópontot jelentett a meccsen. A vitatott esetben Harry Kane lőtt kapura, s már elhagyta a lábát a labda, amikor a hollandok védője, Denzel Dumfries eltalálta őt a tizenhatoson belül. A botrányos múltú Felix Zwayer játékvezető először kirúgást ítélt, hiszen a lövést nem befolyásolta Dumfries ütemkésése, de a VAR közbelépett, és annak jelzésére végül tizenegyes következett, amit Kane értékesített – idézte fel az esetet a Magyar Nemzet.

Felix Zwayer német játékvezető
Fotó: Kenzo Tribouillard / Forrás: AFP

Védőként úgy gondolom, ez szégyen

jelentette ki Neville.

Ez egy teljes mértékben szégyenteljes döntés lenne bármilyen meccsen, de egy ilyen fontosságú találkozón még inkább az. Számomra ez az eset még a tizenegyes közelében sem volt. Még az angol játékosok közül sem sokan reklamáltak. Harry nyilván lent maradt a földön, várta a szerencséjét

– folytatta a Manchester United-legenda.

A közösségi oldalán a Liverpool legendás angol védője, Jamie Carragher is úgy fogalmazott, hogy ez nem volt tizenegyes. 

Az angol labdarúgó-válogatott végül egy utolsó pillanatban szerzett góllal hátrányból fordítva 2–1-re legyőzte a holland csapatot a németországi Európa-bajnokság Dortmundban játszott szerdai elődöntőjében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!