A szurkolói zónák megteltek

2024.06.14. 16:29

Káosz Münchenben: sörösüvegekkel dobálják a rendőröket

Kitört a káosz Münchenben órákkal a foci-Eb nyitómeccse előtt. A rendőrség már kora délután kénytelen volt lezárni a Marienplatzon kialakított szurkolói zónát, ami addigra annyira megtelt, hogy már egy sörösüveget sem lehet leejteni.

MW

A skót szurkolók sörrel ünnepelnek a Marienplatz központi téren

Forrás: AFP

Fotó: Michaela STACHE

Hat-hét órával a kezdés előtt már senki nem mehet hiába, a rendőröket nem lehet meghatni azzal, hogy valaki a családja után szeretne bejutni a zónába. A szurkolók persze ezt nem veszik jó néven, és máris elkezdték sörösüvegekkel dobálni a rendőröket. És akkor azt még tegyük hozzá, hogy a Marienplatzon óriáskivetítő sincs!

A Marienplatz fölött helikopterek köröznek, írja a 20 Minuten című  a svájci lap, és ha ez még nem lenne elég, akkor említsük meg, hogy a másik szurkolói zónában, az Olimpiaparkban ugyanez a helyzet, a hatóságok már azt is lezárták. Az Olimpiaparknál nagyjából 25 ezer, míg a Marienplatzon 14 ezer drukker zsúfolódott össze, ami már több mint veszélyesnek tűnik.

A Münchenbe érkezett skót drukkereknek most egészen váratlanul azt tanácsolják a helyi hatóságok, hogy menjenek, ahova akarnak, csak a szurkolói zónákat kerüljék el. 

Az Origo teljes cikke ITT olvasható el!

Nagelsmann bízik a támogatásban, a skótok nem félnek senkitől

Julian Nagelsmann, a házigazda német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya bízik a szurkolók támogatásában, míg skót kollegája, Steve Clarke szerint mindenkit tisztelnek, de senkitől sem félnek a pénteken kezdődő Európa-bajnokság előtt.

A pénteki müncheni nyitómeccset megelőző, csütörtöki sajtótájékoztatón Nagelsmann kiemelte: azt szeretné, ha a torna összehozná az országot, a szurkolók és a csapat "egyesülne", és nagyon fontos számukra, hogy kihasználják a hazai pálya előnyét.

„Azt kérem, hogy holnap legyünk hangosak. Boldog vagyok, amikor kommunikálhatok a játékosokkal a mérkőzés alatt, de pénteken nem bánnám, ha nem tehetném, mert túl hangos lenne a stadion” – jegyezte meg.

Euro 2024: Germany's final training session
Julian Nagelsmann a német válogatott edzésén
Fotó: Federico Gambarini / Forrás: AFP

A németek az elmúlt három világversenyen egyaránt vereséggel rajtoltak. A 2018-as vb-n az első körben 1-0-ra kikaptak Mexikótól, majd negyedik, utolsó helyen végeztek csoportjukban. A koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott Európa-bajnokságon a franciáktól kaptak ki, majd kvartettjükből a második helyen jutottak tovább - a magyar válogatott lett a negyedik -, ám a nyolcaddöntőben alulmaradtak az angolokkal szemben. A 2022-es vb-n Japán győzte le őket 2-1-re az első fordulóban, a csoportban harmadikként végeztek és kiestek.

Nagelsmann kitért rá, hogy elvileg mindenki felépült, így a teljes keretből válogathat, ugyanakkor az ágyékpanaszok után fájdalommentes Leroy Sané, a Bayern München középpályása minden bizonnyal nem lesz kezdő a skótok ellen.

A szigetországi rivális kapitánya, Steve Clarke a zsúfolásig megtelt sajtóteremben elmondta, azzal a mentalítással vágnak neki a kontinenstornának, hogy mindenkit tisztelnek, de senkitől sem félnek.

„Ez egy négycsapatos szakasz nyitómeccse lesz, három mérkőzés vár ránk, tudjuk, mit kell tennünk, hogy továbbjussunk, és csak erre összpontosítunk” – mondta. „Mindenki teljesen egészséges, szárnyal, készen áll, és szeretne ott lenni a csapatban.”

A szakvezető hozzátette, tisztelik a rendező nemzetet, tudják, hogy jó csapata van, de remélhetőleg mindenkinek meg tudják mutatni, hogy ők is jó válogatottat alkotnak.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!