Járvány

2021.04.05. 17:20

A koronavíruson átesett embereket is gondozni kell

A gyógyulás után még 4-12 héttel is fennállhat a krónikus fáradtság, a nehézlégzés vagy valamilyen idegrendszeri tünet.

Módszertani ajánlást csinált az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet a koronavírus-fertőzésen átesett emberek utógondozására – közölte Bogos Krisztina, az intézet főigazgatója az M1 aktuális csatornán hétfőn – írja az Origo.

Azt mondta, hogy intézetük elsőként ismerte fel, hogy a koronavírusból felgyógyultak rehabilitációjára ki kell dolgozni a protokollt.

Kiemelte, hogy a koronavírus elsősorban a tüdőben okozhat károsodást, de szív-, érrendszeri és idegrendszeri szövődményeket is okozhat.

Ezért az intézet ajánlást készített, amiben a szakembereknek, háziorvosoknak leírja, mely tünetekre kell odafigyelni, és azokkal hová kell irányítani a betegeket.A főigazgató szerint meg kell nézni, mi állhat a hátterében annak, ha valakinél a koronavírus-fertőzésből történt

felgyógyulása után még 4-12 héttel is fennáll a krónikus fáradtság, a nehézlégzés vagy valamilyen idegrendszeri tünet (memóriazavar, alvászavar).

Bogos Krisztina felhívta a figyelmet arra, hogy nem függ össze a betegség súlyossága a hosszan tartó szövődmények kialakulásával. Enyhe lefolyású fertőzést követően is lehetnek maradandó tünetei a betegeknek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!