Ne próbáljon kisállatokat menteni, mert rosszat tesz vele

A június a fészkelő madaraink életének fontos időszaka, ilyenkor kezdődik a madárfiókák tömeges fészekelhagyási szezonja, ebben az időszakban tanítják őket a szülők az önálló életre. Ilyenkor találkozhatunk magányosnak tűnő fiatal madarakkal parkokban, udvarokban, de néha a városi utcákon is. Ezek túlnyomó többsége azonban, amint arra a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) felhívja a figyelmet, nem árva, a legnagyobb segítség számukra az, ha nem visszük haza őket!

„A kis és közepes testű madárfajokra általánosan jellemző, hogy fiókáik a teljes röpképesség elérése előtt elhagyják a fészket, és a környék sűrű aljnövényzetében bujkálva hívják magukhoz etető szüleiket” – mondta erről az időszakról Orbán Zoltán, az MME elnöke. „Az emberek többnyire ilyen tollas, nem menekülő, magányosnak tűnő fiókákkal találkoznak az utcán, a parkban, a kertben a földön ücsörögve, gyakran hangosan csipogva. A látszat ellenére azonban ezek a fiatalok nem árvák, a táplálékot kereső szüleik valahol a közelben vannak, ezért szükségtelen, sőt, a madarak számára kifejezetten káros, ha haza visszük őket. Mi ugyanis nem tudjuk megtanítani a fiókákat a túlélésükhöz nélkülözhetetlen viselkedési formákra. A szülők nálunk sokkal jobban tudják azt is, milyen táplálékra van szükségük a fiókáknak, mint az emberek. Sajnos tapasztaljuk, hogy a legnagyobb jószándék mellett is, csak a szülők által hordottnál sokkal gyengébb minőségű élelemmel etetik az emberek a fiatalokat, ezzel pedig maradandó egészségkárosodást is okozhatnak nekik.”

A szakember hozzátette: tudja, hogy az átlagember nehezen érti meg azt, hogy a ragadozók, a betegségek és tapasztalatlanság okozta elhullás a természeti folyamatok szerves része. Nem véletlen, hogy a legtöbb kis- és közepes testű énekesmadarunk évente kétszer, sőt, akár háromszor is költ, hogy a természeti hatásokat így ellensúlyozza. Ráadásul ezek a fajok több évig vagy évtizedig is élhetnek, a stabil állomány fennmaradásához nincs szükség minden fióka túlélésére. Sőt, ez kimondottan kedvezőtlen lenne, mivel olyan állományrobbanást eredményezne, melynek következtében rövid időn belül elfogyna a táplálék, betegségek terjednének el, és az állomány magától összeomlana.

Hasonló a helyzet az erdei állatok kölykeivel is, azzal a különbséggel, hogy ezeket a magányosnak tűnő kis állatokat még megfogni sem szabad, hiszen az anyjuk kiváló szaglással rendelkezik, azonnal megérzi a szagunkat és magára hagyja a kölyköt, ezzel szinte a biztos pusztulásra ítélve.

Cseri Tibor, a legnagyobb erdőséggel rendelkező Nógrád megye egyik vadásztársaságának elnöke elmondta: az őzek, a gímszarvasok, a dámszarvasok ilyenkor, május végén és júniusban ellenek. A kicsinyek életük első napjaiban még gyengék, nem tudják követni anyjukat, így amíg az távol van – mert épp veszélyt észlel vagy táplálkozik – hátra hagyja őket a sűrűben vagy a magas fűben. De naponta többször is visszatér, hogy megetesse gidáját vagy borját.

„Legtöbbször őzgidával lehet találkozni a füves legelőkön és a lucernatáblákon, mert az őz kisebb területen mozog, mint a szarvas. Az őzgidák és a szarvasborjak ösztönösen elbújnak, meglapulnak, mozdulatlanná válnak, amikor ember közeledik. Ez azonban nem jelenti azt, hogy betegek vagy sérültek lennének. Aki ilyen kis állatot talál, semmi esetre sem szabad megfogni, sem megsimogatni, mert az anyjuk megérzi rajtuk az emberszagot és a sorsára fogja hagyni őket, a pár napos állat pedig éhen pusztul, vagy a ragadozók martalékává válik.”

Keret:

Mi a teendő?

Ha nyílt helyen üldögélő fiókát találunk, legjobb, ha óvatosan megfogva a legközelebbi sűrű aljnövényzetfoltba, bokor alá tesszük le. A hazai madárfajok nem szagolnak, így az érintésünk nem okoz problémát. Ha a viharos idő miatt leszakadt fiókás fészket találunk, a legjobb megoldás, ha a pórul járt kismadarakat egy vesszőkosárba telepítjük és azzal együtt az ágak közé helyezzük őket. Ha magányos szarvasfélét találunk, az a legjobb, ha ugyanazon a nyomon, amin odamentünk, visszahátrálunk, és nagy ívben kikerüljük a környezetét. Így a szülő később visszatér majd gyermekéhez, és amikor az már elég erős magával viszi. Fontos tudnivaló: amíg a vad él, az állam tulajdona, így ha valaki hazavisz egy gidát vagy borjút, az a Btk. szerint lopásnak minősül.

Borítókép: illusztráció