Óvatosabb a Hópárduc felesége

Lassan hat éve, 2013 májusában hunyt el Erőss Zsolt, de felesége szerint közös alapítványukban él tovább, amely harmadik gyermeküknek is tekinthető. A Csupasport interjút készített Sterczer Hildával az elmúlt időszakról.

Mi történt önnel Erőss Zsolt kétezertizenhármas halála óta?

Nagyon sok minden. Az első két év a gyász időszaka volt, ezért amikor megalakult a Hópárduc Alapítvány, amelynek keretében háromtól nyolcéves gyerekekkel igyekszünk megszerettetni a falmászást, még nem is volt energiám igazán foglalkozni vele. Volt egy állásom egy régi szponzornál kétezertizenöt januárjáig, addig elvégeztem Ausztriában egy falmászó foglalkozásvezetői tanfolyamot, és egyre aktívabb lettem az alapítvány tevékenységében. Egy évvel később pedig át is vettem a vezetését.

Hogyan őrzik Zsolt emlékét?

Kétezertizenötben tudtam búcsút venni tőle, utána tisztult ki a fejem, és éreztem magamban újra energiát. Ebben az alapítványban tovább él a szellemisége és az életigenlő hozzáállása, ezért olyan, mintha Gerda és Csoma mellett ez lenne a harmadik gyermekünk. A tanításban és a mászásban újra megtaláltam magam, már főállásban csinálom, mert négy budapesti és egy pécsi helyszínen nyolc oktató több mint százhatvan gyerekkel foglalkozik. Azt tanítjuk a gyerekeknek, amit Zsolt is mindig vallott, hogy nem mással, hanem önmagunkkal kell versenyezniük.

Zsolt expedíciói közül ön is részt vett néhányon. Tartja a kapcsolatot a régi hegymászótársakkal?

Ritkán találkozunk, de Tiszalökön minden évben összegyűlünk egy baráti családnál.

Két gyermekük mennyire hasonlít édesapjukra?

Gerda tíz-, Csoma hétéves, és mindketten hasonlítanak rá, de utóbbiról sokan mondják, hogy tiszta apja, csak a szakáll hiányzik. Ez a hasonlóság igaz rá külsőleg és belsőleg is, számomra ugyanazt a nyugalmat sugározza, mint annak idején Zsolt. Árad belőle a kiegyensúlyozottság és a derű, de közben makacs és sokszor öntörvényű. Például nem lehet beíratni mászóedzésre, mert neki senki se mondja meg, merre másszon. Ismerős…

A gyerekek egyébként hogyan kezelték édesapjuk halálát?

Egyrészt otthon ez sohasem volt tabutéma, nem kellett hallgatni róla, és nem is lett volna jó, ha bármit elfojtottunk volna magunkban. Gerda jól emlékszik rá, mivel ötéves volt, hiányzik is neki, mivel lelki társak voltak az apjával. Csoma viszont már csak képekről látta az apját. Az emberek időnként felismernek, köszönnek, és a gyerekek is érzékelik, hogy az apjuk híres és különleges ember volt.

Szokott még hegyet vagy sziklát mászni?

Együtt a családdal Ausztriában, sőt néha sátrazunk is, a gyerekek imádják. Ausztriában tavaly, egy túra alkalmával a párom mondta, hogy tud egy rövidebb utat visszafelé, ahol volt egy meredek sziklás rész. A gyerekek simán felmásztak, sőt a végén azt mondták, az volt a túra legjobb része, azt élvezték legjobban. Az elmúlt időszakban mindössze egyszer jutottam el nehezebb sziklaútra, mert bevallom, Zsolt halála után óvatosabb lettem, ami nem nagyon változik már meg. A gyermekeimet kell felnevelnem, ennél fontosabb nincs, az alapítvány pedig kitölti a maradék energiámat, mivel Európában egyedülállóak vagyunk.

Korábban már állt két nyolcezresen, a Gasherbrum I-en és a Broad Peaken, sőt nem sok kellett, hogy feljusson a Makalu csúcsára. Visszatérne valamikor a Himalájába?

Őszintén? Nem. Idővel rájöttem, nem a hegymászással kell ápolnom Zsolt emlékét. Nemcsak azért, mert óvatosabb vagy félősebb lettem, hanem mert két gyerek mellett ez nem kivitelezhető.

A tizennégyből még két nyolcezres csúcs hiányzik a magyaroknak, a K2 és a Sisapangma. Képes lehet feljutni valaki?

Amennyire látom, talán Lengyel Ferenc lehet, s mivel szerencsére szponzorként mögé állt a Kalifa, az esélyt is megkapja. Beszéltem vele, és ha valaki, ő képes lehet továbbvinni, amit Zsolt elért.