ünnepi szimbólumok

2019.04.20. 19:12

Hogyan hódította meg a Kárpát-medencét a húsvéti nyúl?

A színes tojást „tojó” húsvéti nyúl mindenki előtt ismerős, ott van a képeslapokon, őt formálják meg húsvéti édességként: a húsvéti marketingkampányok egyik legfontosabb szimbóluma. Pedig a régi magyar húsvéti szokásaink között hiába keressük. Hogyan került hozzánk, hogyan tört világuralomra? S mit szóljunk ahhoz, ha az ovisok azt beszélik egymás között, hogy mit fog vinni nekik a húsvéti nyuszi? A Liget egy néprajzkutatót kérdezett.

Az én gyerekkoromban csak a tévéből, meséből ismertük a húsvéti nyuszit övező szokásokat, s bár csokinyusziból nem volt hiány, még csak poénkodva jegyeztük meg a húsvétkor beszerzett új tévékészülékre, hogy azt a nyuszi hozta. Ezért is lepett meg nemrég az oviban, hogy az ovisok egymás közt azt beszélik, hogy mit hoz a nyuszi nekik, sőt, meglepődve láttam, hogy egyes házaknál még el is dug a nyuszi ezt-azt, hol húsvéti tojást, hol legót.

De mikor tört világuralomra a húsvéti nyúl? S egyáltalán mi köze a húsvéthoz?

Félrehallás eredménye lenne?

A kérdések kavalkádjában Szabó Rita néprajzkutató segítségét kértem. Elmondása szerint ez is, mint sok minden más, német közvetítéssel került hozzánk, ráadásul egyes elméletek szerint egyszerű félrehallás, félrefordítás eredménye, hogy a nyuszi hozza, „tojja” a húsvéti tojást.

A magyar húsvéti szokáskörbe a nyugat-európai húsvéti hagyományokból elsősorban német közvetítéssel több elem is beépült, először a polgári réteg szokásai közé, amit idővel a falvak is átvettek: a tojásfa, a húsvéti koszorú, a kertekben eldugott húsvéti ajándékok, így a húsvéti tojáshozó nyúl is

– magyarázta a szakértő.

Arra, hogy miképpen alakult ki a tojáshozó nyúl képe a német területeken, több magyarázat is van. Az egyik a félrehallás elmélete: a mai Németország egyes részein húsvétkor gyöngytyúkkal és annak tojásával ajándékozták meg egymást az emberek, a 16. században pedig egyes földesuraknál a nép kötelező húsvéti szolgáltatása a gyöngytyúk volt, tojásaival együtt.

Más német földesuraknál viszont húsvétra nyulat kellett szolgáltatni. Tehát a népi gyakorlatban idővel az ajándékozás két formája összekeveredett, s a nyúlhoz került a tojás. Hans Moser is ír történeti források alapján a húsvéti nyúlról és a színes tojásokról mint húsvéti adományról, és mutatja be a színes tojásokkal körülvett sült nyulat mint húsvéti szentelményt. A németek szerint innen indulhat a félreértés, és csupán az egybetűs különbségnek köszönhetően tojja a húsvéti tojást a nyuszi, mivelhogy a gyöngytyúkot, a Haselhuhn-t röviden csak Haselnek hívják, a nyúl pedig németül Hase.

Nyúlfülű istennő madara

Ha nem elégszünk meg ezzel a „félrehallás” magyarázattal – folytatja a néprajzkutató –, akkor arra is találhatunk adatokat, miszerint a germán mitológiában a tavasz istennőjét Ostaranak hivták, az ünnepe pedig Ostern volt (jelenleg a húsvét ünnepének német elnevezése az Ostern).

Ennek a gyakran nyúlfüllel ábrázolt istennőnek volt a szent állata a nyúl, ami jelképe a szaporodásnak és a termékenységnek.

A pogány istennő ünnepléséhez kapcsolódott a tűzgyújtás, továbbá a tojásfestés is, mint ünnepi tevékenység. Beda Venerabilis, egy középkori történetíró műve alapján a húsvéti nyúl a pogány istennőtől eredeztethető. (Azonban nem kizárt, hogy ez a történet csak utólag lett beleillesztve a könyvébe.) A középkori történetíró változata szerint az istennő a gyerekek szórakoztatására kedvenc madarát nyúllá változtatta, és az hamarosan színes tojásokat kezdett tojni, ezeket pedig az istenség a gyerekeknek ajándékozta.

Nem tudni, hogy ez a történet éledte-e újjá, vagy élt tovább, és variálódott szájhagyomány útján, de német vidéken az 1500-as évekből már több feljegyzés is található a húsvéti nyúlról. Az egyik, hogy egy szegény asszony nem tudta megajándékozni gyermekeit húsvétkor, ezért befestett néhány tojást, és elrejtette egy fészekben. Másnap, amikor a gyerekek keresték a tojásokat, egy nyúl szökkent ki a fészekből, és elugrált.

A tojást tojó nyúl ötlete az 1700-as években az Amerikai Egyesült Államokban bukkant fel újra. A pennsylvaniai holland telepesek az „Osterhase” vagy „Oschter Haws” (azaz a húsvéti nyúl) eljöveteléről meséltek gyerekeiknek. A Mikuláshoz hasonló ünnepi szokás szerint a jó gyerekek színesre festett tojásokat kaphattak a húsvéti nyúltól gondosan kikészített sapkáikba húsvétkor. Ez a szokás pedig a szintén a 18. században kialakult Halloweenhez és Valentin-naphoz hasonlóan rövid idő alatt elterjedt, a keresztény-zsidó ünnepkörhöz szorosan kapcsolódva pedig széles körben népszerűvé vált.

A nyuszi hozta ajándék pedig az ebből kifejlődött, még újabb szokásnak mondható, ami az iparosodás, az édességipar hatásának tudható be. A húsvéti nyuszi pedig pont olyan ajándékozó karakterré vált, mint a Mikulás, és erre a szerepére ráerősít a reklámipar, a kereskedelem és a média is.

Szokásátvétel helyett divatkövetés

A néprajzkutató ugyanakkor nem gondolja, hogy értékítéletet kellene vagy lehetne megfogalmazni annak a kapcsán, hogy most jó-e vagy sem, hogy a nyúl bekerült a húsvéti szimbólumaink közé, és hogy mára szinte uralja az egész ünnepkört. A kultúrák, népek egymásmellettisége mindig is eredményezett átvételeket, így nem véletlen az sem, hogy a német nyelvterületen tojást hozó nyúl bekerült a magyar kultúrkörbe is.

Az, hogy régen bekerült valami egy nép szokásai közé, annak tudható be, hogy az adott közösség az átvétellel betöltött egy űrt, amire neki még nem volt gyakorlata. Esetleg átalakította a szomszédét a maga hite, világfelfogása szerint, beillesztve a saját hagyományainak világába, értelmet keresve annak a saját gondolkodása szerint. Ami megint csak nem probléma, hanem egy korjelenség, hogy napjainkban már kevésbé beszélhetünk szokásátvételről, sokkal inkább divatkövetésről

– magyarázta Szabó Rita.

És hogy a kettő között mi a különbség? A szakértő szerint az, hogy míg egy szokás átvételekor fontos volt, hogy az beleilleszkedjen egy világképbe, amely az egész lényét áthatja egy közösségnek, és amelynek jelentését minden egyes tag ismeri, addig manapság erről szó sincs. Azért sem, mert nem beszélhetünk a klasszikus értelemben vett zárt közösségekről, amiket összekötnek a szokásaik, a hagyományaik, a hitük. Manapság sokkal inkább azért másolunk valamit, mert az tetszik, de az ritkán épül be a közösségi gyakorlatba úgy, hogy hagyománnyá is váljon, esetleg később is áthagyományozódjon.

„Elkezdünk valamit csinálni, utánozni, mert valamiért megtetszik, de ha ismétlődően végzünk is évről-évre egy cselekvést, mondhatni hagyományosan, ritkán töltjük fel mögöttes tartalommal. Míg régebb tudták, hogy mit miért tesznek, miért pont akkor, ha alaposan magunkba nézünk, akkor be kell látnunk, hogy gyakran még a saját szokásként őrzött hagyományainkkal sem vagyunk tisztában. Nem ismerjük, nem is gondolunk bele a mögöttes szimbolikus tartalmakba. Eltanultuk és tesszük, mert így szokták, de ha megkérdeznek, hogy miért, már kevesen tudnak válaszolni” – fejtette ki a néprajzkutató.

Borítókép: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!