Egyszer már majdnem kihalt az emberiség a Földön

Az emberiség a korai pleisztocén 100 ezer éves periódusában a túlélésért küzdött – állítják a kutatók, akik számítógépes modell segítségével fedezték fel fajunk ősi múltjában a súlyos populációs szűk keresztmetszetet, ahogy szakmaian fogalmazzák, a kihalást.

Ez a szűk keresztmetszet 813 000 és 930 000 évvel ezelőtt jelentkezett, és az ősi emberfaj lélekszáma kevesebb mint 1300 egyedre csökkent. A kritikus helyzet 117 000 évig állt fenn, és talán ezzel magyarázható az afrikai és eurázsiai emberi maradványok hiánya ebben az időszakban. A kutatási anyag pénteken jelent meg a Science-ben.

Ma több mint 8 milliárd ember él a bolygón. Mi uraljuk a Föld tájait, olyannyira, hogy meglehetősen részvétlen tevékenységünk nagyszámú más élőlényt a teljes kihalás felé vezet. Ha egy kutató valamikor 800 000 és 900 000 évvel ezelőtt nézte volna a világot, egészen mást látott volna.

W. Hu és munkatársai az újonnan kifejlesztett modellt használták a múltbeli emberi populáció méretének kiszámítására több mint 3000 mai emberi genom alapján. Így derült ki, hogy őseink populációja akkoriban körülbelül 100 ezerről mintegy 1000 egyedre csökkent, és ez a kihalás közeli állapot 100 000 évig tartott. Úgy tűnik, hogy a csökkenés egybeesett a jelentős éghajlatváltozással és az azt követő fajok kialakulásával.

A tudósok fogalmazásában „populációs szűk keresztmetszetek” olyan események, amelyek során egy faj teljes populációja majdnem elfogy, ami természetesen csökkenti a faj genetikai sokféleségét. A genetikai sokféleség elvesztése pedig a populációk egészségének romlását okozza.

Azért nem mindig a szűk keresztmetszete fenyegeti a populációkat – nézzük meg Új-Zéland röpképtelen kakapó madarát vagy a súlyosan veszélyeztetett barna delfint: őket leginkább az ember veszélyezteti.

A kutatócsoport a közelmúltban kifejlesztett egy eszközt, a FitCoalt 10 afrikai és 40 nem afrikai populáció 3154 mai genomjának elemzésére. A kutatók a 10 afrikai populáció mindegyikében „súlyos népességi szűk keresztmetszetre” találtak bizonyítékot, amelyek „az ősi emberi populációt a kihalás szélére vitték”. Szerintük ezt a helyzetet éghajlati változások okozhatták.

Nick Ashton, a British Museum régésze és Chris Stringer, a londoni Természettudományi Múzeum paleoantropológusa a Perspectives cikkében kommentálta a tanulmányt.

Ashton és Stringer szerint a szűk keresztmetszet oka nem lehetett környezeti esemény, például súlyos globális lehűlés, mert ennek szélesebb körű hatást kellett volna okoznia.

„Mindazonáltal – tette hozzá Ashton és Stringer – Hu és társainak provokatív tanulmánya felhívja a figyelmet az emberi populációk sebezhetőségére, hiszen evolúciónk akkoriban majdnem felszámolódott.”

A homo sapiens, a mi fajunk csak körülbelül 300 000 évvel ezelőtt jelent meg a fosszilis maradványokban.

A genetikai modellezés egyre hasznosabb eszközzé válik annak megértésében, hogy az ősi emberi populációk hogyan szóródtak szét a Földön és hogyan keveredtek más populációkkal, beleértve más hominid fajokat is.