Sport

2014.09.30. 10:51

Végre rátalált a helyes útra a pécsi férfikosárcsapat

Most már elmondhatjuk: azért volt bennünk egy kis félsz a PVSK-Pannonpower férfikosárlabda-csapatának eddigi szereplése miatt.

F. Z. (Dunántúli Napló)

A baranyaiak ugyanis egy ideig szépen, sorban, egymás után elveszítették a felkészülési meccseiket: ugyan még augusztusban megverték a másodosztályú Bonyhádot, azt követően viszont hat lejátszott mérkőzésből hatszor kikaptak. Tudjuk persze mi is, hogy ez az időszak arról szól, hogy összecsiszolódjon a gárda, megszokják egymást és az új támadási és védekezési formációkat a játékosok – de azért, na, mégiscsak.

A két héttel ezelőtti PVSK-­kupára azonban egy csapásra minden megváltozott: azóta három meccset játszottak a pécsiek, s mindegyiket megnyerték. Legutóbb a Szegedet múlták felül idegenben, ráadásul egy kiélezett találkozón: a meccsen mindössze egy ponttal, 63-62-re győzött Csirke Ferenc csapata. Az okok hosszabb elemzése helyett egyszerűbb, ha leszögezzük: most állt össze a gárda. Ehhez persze az is kellett, hogy visszatérjen az irányító, Anthony Nelson – vagy gonoszkodva azt is mondhatnánk, hogy elmenjen a korábbi kiszemelt, Devonta White. Hiba lenne elfeledkezni arról, hogy a pécsiek jó szereplésében az is közrejátszik, hogy Szrdjan Sztojanovics személyében van egy ponterős hátvédjük. Apró problémát jelent ugyanakkor, hogy az ő honosítása még folyamatban van, azaz egyáltalán nem biztos, hogy a bajnoki rajton már számolhat vele a vezetőedző.

És ha már bajnokság: elkészült a szezon pontos beosztása, s mi tagadás, a PVSK-nak keményen indul majd a menet. Október 10-én az Atomerőmű látogat a Lauberbe, ezt követően a pécsiek utaznak Kecskemétre, Nyíregyházára, jön az Alba Fehérvár, majd egy újabb utazás Körmendre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!