Sport

2014.12.18. 08:00

Tét nélküli mérkőzéssel zárja Európa-kupa szereplését a PINKK

Utolsó nemzetközi mérkőzése következik idén a PINKK-Pécsi 424 kosarasainak ma este, a francia Basket Landes ellen, hazai pályán.

Szakács M. (Dunántúli Napló)

Sajnos ugyanakkor ez nem csak az idei évre, de az egész 2014-15-ös szezonra is érvényes, hiszen a múlt heti, Namur elleni vereséggel eldőlt, hogy Roberto Hernandez tanítványai már nem juthatnak tovább az Európa-kupa H csoportjából.

A csapat egyik alapember, Ruják Nóra beszélt nekünk arról, hogy egy semmiféle téttel nem bíró találkozóra hogyan lehet felkészülni, mi az, ami egyáltalán motiválhatja ilyenkor ez együttes.

– Ezt a meccset úgy kell felfognunk, mint egy felkészülést – kezdte Ruják. – Az a legfontosabb, hogy a franciák elleni találkozó hasznos legyen. Hogy mit értek ez alatt? Jócskán van mit finomítani a játékunkon, sok mindent kell gyakorolnunk. Ezeket most meg tudjuk majd tenni, méghozzá egy erős ellenféllel szemben.

A kosaras által emlegetett hibákból valóban akadt egy pár mostanság. Nincs mit szépíteni rajta, pocsék formában van a bajnoki címvédő, utolsó négy tétmeccséből hármat is elvesztett.

– Nem szeretek panaszkodni, főleg nem a sajtóban – árulta el a kosaras. – Ugyanakkor az tény, hogy az elmúlt hetekben rengeteg problémánk volt. Sérülések, betegségek nehezítették a dolgunkat, néha még az edzésen is nehezen tudtunk öt az öt ellen gyakorolni.

Persze a nemzetközi kudarc ettől függetlenül is rosszul érintette a szurkolókat, akik közül többen is arról beszéltek a Namur elleni vereség után, hogy igazából a csapat nem is akart továbbjutni a kvartettből, mivel az plusz anyagi terhet pakolt volna a klub nyakába. Kíváncsiak voltunk arra, hogy a játékosok között felmerült-e ez a téma.

– Szó sem volt ilyesmiről, egyszer sem került szóba ilyesmi a csapaton belül – oszlatta el a kételyeket Ruják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!