Sport

2015.01.27. 18:12

PMFC: most érlelik a gyümölcsöt

A PMFC-MATIAS labdarúgócsapata szerdán felkészülési meccset játszik Siófokon, majd pénteken elutazik Törökországba edzőtáborozni. A piros-feketék középpályása, Szatmári Lóránd bízik benne, hogy az elvégzett kőkemény munkának tavasszal meglesz a gyümölcse.

K. Mayer András (Dunántúli Napló)

Már csak néhány nap, és a PMFC labdarúgócsapata elutazik Törökországba, ahol több mint egy hétig edzőtáborozik. A „főhadiszállás” Antalyában lesz: a várost a Földközi-tenger gyöngyeként, a török riviéra fővárosaként emlegetik, vagyis valóban kiváló helyre mennek a piros-feketék. Persze nem nyaralni, turistáskodni fognak, hanem keményen dolgozni. Bár tegnap szerettük volna megtudni, hogy kikkel játszanak majd január 30. és február 10. között, egyelőre nem derült ki, a felkészülési mérkőzések még szervezés alatt állnak.

Miként a csapat kerete is képlékeny még, borítékolható, hogy lesz változás, s lesz még új játékos. Szurkolói pletykák szerint a PMFC-hez tart a Ferencváros horvát középpályása, Tomislav Havojic, ám amikor erről érdeklődtünk a pécsi klubnál, hamar kiderült, hogy a hírnek nincs semmi alapja. Az sokkal inkább elképzelhető, hogy Juraj Grizelj a piros-feketék játékosa lesz: a 28 éves horvát támadó középpályás hétfő óta Pécsett edz, s a szakmai stáb szerdán meg szeretné őt nézni a Siófok elleni edzőmeccsen. Grizelj korábban játszott hazája U19-es válogatottjában, volt a Hajduk Split és az RNK Split játékosa is, legutóbb az izlandi másodosztályú Grindavik keretéhez tartozott.

– Egy támadót még szeretnénk igazolni – fogalmazott Győri János, a PMFC-MATIAS ügyvezető igazgatója. – Grizelj ma érkezett, több poszton is bevethető, szerdán kiderül, meg tudja-e győzni a szakmai stábot.

Az biztos, hogy ha ezt el akarja érni, alaposan ki kell hajtania magát. A pécsieknél ugyanis a zömmel horvátok alkotta edzői csapat nagyon kemény munkát végeztet a játékosokkal, jól ki vannak facsarva Szatmáriék.

– Tényleg kemény a felkészülés, reméljük, hogy ennek meglesz a gyümölcse a későbbiekben – mondta Szatmári Lóránd. – Eddig annyi az eredmény, hogy fáradtak vagyunk. Sokat erősítünk és futunk, jó dolgokat végeztetnek velünk az edzők. Kifejezetten jó érzés egyébként, hogy Robert Jarnival dolgozhatunk együtt, látszik a munkáján, a megmozdulásain, hogy kiváló csapatokban futballozott.

Reméljük, a kemény melóból az sül majd ki, hogy a PMFC kiváló tavaszt produkál, s bentmarad az élvonalban. Köszönhetően többek között Szatmári Lóránd remek játékának, aki, akárcsak az egész csapat, az őszi szezonban nem igazán brillírozott.

– Az biztos, hogy tavasszal többet várok magamtól. Ha bentmaradunk, akkor azt mondhatom, hogy én is és a csapat is jó teljesítményt nyújtottam. Erre látok is esélyt, ugyanis most nem az a helyzet, mint tavaly: akkor a téli szünetre már eldőlt, hogy a Kaposvár kiesik. A középmezőny most nem távolodott el nagyon, utol lehet érni a riválisokat – fogalmazott Szatmári.

Érjék utol őket!

Címkék#Pécs#PMFC

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!