Sport

2015.03.26. 18:50

Kikapott Győrben a PINKK

Így nem jutott be a legjobb négybe a női kosárbajnokság élvonalában a tavalyi aranyérmes.

Szakács M. (Dunántúli Napló)

Ugyanúgy kezdődött el délután a Győr–PINKK negyeddöntő-párharc harmadik meccse, mint ahogyan a második befejeződött. Kedden este, Komlón az utolsó negyedben csak öt pontot tudott szerezni a PINKK – kis is kapott David Leman csapata –, tegnap pedig az első negyed lett rémálomszerű. Borzaszt védekezés, még annál is rosszabb támadójáték a pécsiek részéről, így szinte már tíz perc alatt eldőlt a találkozó, hiszen 24-8-ra vezettek a hazaiak. Hogy még rosszabb legyen a PINKK-ért szorítók kedve, a második negyedben még egy lapáttal rátett a Győr, így a félidőben már huszonhat ponttal álltak jobban.

A nagyszünet viszont jót tett a pécsieknek, hiszen egészen más felfogásban futottak ki Faulknerék a pályára. Végre beestek a kinti dobások is, Ruják, Faulkner és Egnell is betalált távolról, közben pedig még a védekezése is feljavult a PINKK-nek. Egészen pazar játékkal az utolsó negyed előtt sikerült szorossá tennie meccset David Leman csapatának, hiszen tíz perccel a találkozó vége előtt már csak hat pont volt a Győr előnye.

Sajnos azonban záró felvonásban nem sikerül folytatni a remek szériát. Radocsaj vezérletével a hazaiak stabilan tartották előnyüket, sőt még növelni is tudták azt, végül meg is nyerték a találkozót, és bejutottak a négy közé.

A PINKK a Cegléd ellen folytatja a bajnokságot, az 5-8. helyek eldöntéséért, egy két nyert meccsig tartó párharcban, ami várhatóan hétfőn veszi kezdetét.

Győr–PINKK-Pécsi 424 66-57 (24-8, 18-11, 9-26, 15-12)

Női kosárlabda NB I., negyeddöntő, 3. mérkőzés. Győr: RADOCSAJ 20/3, IVANOVICS 11/6, Koch 8/3, LAKLÓTH 12/6, Vajda 12/3. Cs.: Czirják, Horváth K., Vincze 2, Török 1. Vezetőedzős: Völgyi Péter. PINKK: FAULKNER 11/3, Sánta 2, EGNELL 13/3, Őri, Stewart 8. Cs.: Gémes-Sarok 6/3, Halvarsson 7, RUJÁK 8/6., Domokos 2 Vezetőedző: David Leman.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!