Sport

2014.10.24. 17:54

Kedvezőbb jegyárakkal próbálnak kedveskedni a PINKK-nél a szurkolóknak

Roberto Hernandez bajnoki címvédő csapata szombat este mutatkozik be saját közönségének, hiszen első hazai mérkőzése következik a Cegléd ellen.

Szakács M.

A múlt heti zalaegerszegi győzelem jelezte, jó úton járnak Rujákék, így most fel van adva a lecke, a harmincpontos siker után hasonlót várnak tőlük a szurkolóik.
A PINKK vezetői az idei szezonban változtattak a belépők árain, két kategóriát állapítottak meg a jegyértékesítésnél. Lesznek ugyanis kiemelt mérkőzések, ahol a tavalyi árak maradnak – 1300 és 900 forint az Európa Kupa mérkőzéseken, illetve a Sopron, a PEAC, a Győr és a Diósgyőr elleni bajnokikon –, a többi, úgynevezett nem kiemelt találkozóra viszont olcsóbban juthatnak jegyhez a rajongók.

– Szerettünk volna valamilyen formában kedveskedni a szurkolóinknak – mondta el lapunknak Berényi Csaba ügyvezető. – Már az előző szezonban is utaztak a csapattal mindenhova, így az új árakkal próbálunk valamit visszaadni nekik a támogatásukból. Persze abban is bízunk, hogy így a „kiscsapatok” ellen is többen jönnek majd ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!