Sport

2016.02.13. 14:53

KBSK: új öltözők, napelemes rendszer

Megújult környezet és meleg fogadja a KBSK területén álló csarnokban a sportolókat.

K. E. I. (Dunántúli Napló)

Egy sikeres KEOP-pályázat áll a háttérben, amelynek köszönhetően szigetelték az épületet, kicserélték a nyílászárókat, szabályozható fűtőtestek építettek be, és napelemes rendszert alakítottak ki. Ráadásul ezzel még nincs vége: jelenleg a kiszolgálóegységek, az öltözők, vizesblokkok, az asztalitenisz-csarnok felújítása folyik, majd a tervek szerint a külső környezet teljes rehabilitációja – növénytámfal építésével, parkosítással – következik.

Ugyan a parkettacsere még várat magára (ezt szintén pályázati forrásból szeretnék megvalósítani), a KBSK főépületének tetőhéjazatát még az év első felében felújítják. Az ehhez szükséges anyagi forrásokat egy már elnyert pályázatból biztosítják. A városvezetés emellett tervezi a futófolyosó energetikai korszerűsítését, illetve a különálló rendezvényépület renoválását is, sőt a már meglévő műfüves pálya felújítása és egy új műfüves építése is körvonalazódik.

Címkék#komló

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!