Sport

2015.02.28. 20:09

Jó meccset játszott Sopronban a PINKK-Pécsi 424, de győzni nem tudott, így ötödikként várhatja a rájátszást

David Leman gondolt egyet, és felforgatta kicsit a PINKK kezdő ötösét a Sopron elleni idegenbeli meccsen.

Szakács M.

Ezúttal mind a két svéd kosaras, Louice Halvarsson és Elisabeth Egnell is kezdőként kapott lehetőséget, de Őri Györgyi „csatasorba állítása” is meglepőnek volt nevezhető. Persze érthető volt a vezetőedző próbálkozása, hiszen előző két rangadóját elég simán vesztette el a bajnoki címvédő. Arról nem is beszélve, hogy csak egy soproni sikerrel marad volna meg az esélye arra az együttesnek, hogy az első négyben zárja az alapszakaszt.

A Sopronnak már nem osztott, nem szorzott a PINKK elleni mérkőzés, ennek ellenére a hazaiak kezdtek jobban. Méghozzá sokkal jobban. A pécsiek újra elkövettek pár hibát, ami Cziglarék ki is használtak, így tíz perc után nyolc ponttal vezettek. Az elmúlt hetek alapján azt gondolhattuk, hogy innen már nincs is visszaút Rujákék számára, ezúttal azonban egészen más történt. A második tíz percben fokozatosan faragtak a hátrányból, így a nagyszünetre szorossá tudták tenni a meccset, 41-37-re vezetett mindössze a hazai együttes.
Sajnos a második félidőben már nem sikerült a fordítás. Bár végig a Sopron nyakán lógott a PINNK, a hazaiaknál mindig akadt valaki, aki pluszt tudott a játékba vinni, így nyerni tudott az éllovas az utolsó fordulóban. Vereségével a PINKK az ötödik helyen fejezte be az alapszakaszt.

Sopron–PINKK-Pécsi 424 85-76 (24-16, 17-21, 23-18, 21-21)
Kosárlabda NB I., nők. Sopron. Sopron: Cziglar 9, Hartley 9, Simon Zs. 16, Kuttor 5/3, Sztankovics 19. Cs.: Krnjics 12, Crvendakics 4, Zsovár, Weninger 2, Krivacsevics 9. Vezetőedző: Sterbencz László. PINKK: Sánta, Faulkner 14, Egnell 11/3, Őri 4, Halvarsson 20. Cs.: Ruják 3/3, Stewart 9, Gémes-Sarok 7, Nagy D. 2, Laczi 6/6. Vezetőedző: David Leman.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!