Sport

2014.10.18. 21:05

„Felfordulás” a Mecsek Rallye-n

Bőven akadt izgalom a 48. ÚjHáz Centrum LétaKer Mecsek Rallye zárónapjára. Több neves versenyző is kiesett, a baranyai Ranga Péter sem úszta meg technikai hiba nélkül.

Szakács Miklós (Dunántúli Napló), fotó: MTI

Azt szokták mondani, a technika azért van, hogy meghibásodjon. Nagy igazság ez, persze valószínűleg cseppet sem vigasztalja azokat, akik éppen ilyen jellegű probléma miatt voltak kénytelenek feladni a Mecsek Rallye-t.

Ráadásul bőven találhattunk olyan versenyzőket, akik a célba érkezéskor már csak szemlélői voltak a versenynek. Az Országos Rallye Bajnokság (ORB) abszolút sorrendjében harmadik helyen álló Spitzmüller Csaba, és a hétvége előtt a kilencedik pozíciót elfoglaló, nagyon rutinos Turán Frigyes autója is meghibásodott, így mind a ketten feladni kényszerültek a küzdelmet. Valószínűleg nem is volt e miatt túl jó kedvük, de még mindig jobban jártak mint Borbás Szabolcs és Csáki Richárd. A Mitsubishi Lancert kormányzó párosnak ugyanis elromlott a fék az autójukban, majd amikor a kézifékkel igyekeztek korrigálni a kocsi haladási irányát, nekicsúsztak egy útszéli farönknek, megpördültek, majd fejjel lefelé zuhantak be az erdőbe, ahol még a versenygépük is kigyulladt.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] A Varga Attila - Savanyu Roland páros Suzuki Swift S1600 versenyautójával (fotó: MTI)
[/caption]

A sportág baranyai szerelmeseinek sajnos szintén rossz hírrel kell, hogy szolgáljunk, hiszen Ranga Péter is kiesett a versenyből. A fiatal sofőr járműve meghibásodott, így nem tudta folytatni a viadalt.

A „nagyok” versenyében, az Országos Rallye Bajnokságban (ORB) például akadt egy olyan páros, amelyik szinte lubickolt az egész hétvégén. A Herczig Norbert, Bacigal Igor kettősnek szinte alig akad ellenfele. A kilenc különböző gyorsasági szakaszból ötöt megnyertek, Orfűn és Zobákpusztán mind a két gyorsaságit az első helyen zárták, nem is csoda, hogy végül ők nyerték meg az abszolút összetettet is. Ebben a kategóriában született meg a legjobb pécsi eredmény is, hiszen Német Péter 27. helyezése a saját kategóriájában bronzérmet ért ezúttal.

A Rallye 2-ben sem volt kérdés, hogy kié lesz az aranyérem. Tajmel Tibor Csendes Zsolttal az oldalán ugyanis csak egy szakaszon szorult le az első helyről, és bár a Jobbágy Péter Jobbágy Éva páros folyamatosan ott lihegett a nyakukban, a végeredmény így sem mondható szorosnak, hiszen Tajmelék több mint két percet vertek a testvérpárra.

A laikusok számára talán a Historic mezőny volt a legérdekesebb, hiszen itt a mezőnyben több Porsche is megcsodálható volt, az autósport szerelmeseinek volt tehát okuk a fényképezőgépek csattogtatására. Az „öregek” között, talán meglepetésre, de végül egy Ford Escort végzett az élen, Wirtmann Ferenccel és Barna Györggyel. Akárcsak Herczig az ORB-ben, ez a páros is parádésan autózott, csak két gyorsasági szakaszon „engedte” át az első helyet másnak.

Bár a pénteki nyitónapon sokan izgultak az időjárás miatt, végül napsütésben, melegben, sok néző előtt száguldozhattak a kocsik.

Herczig nyerte az ORB-t

Mecsek Rallye–Országos Rallye Bajnokság végeredménye: 1. Herczig Norbert, Bacigal Igor (Skoda Fabia), 2. Kazár Miklós, Szőke Tamás (Ford Fiesta), 3. Hadik András, Kertész Krisztián (Subaru Impreza)

Rallye 2 Bajnokság végeredménye: 1. Tajmel Tibor, Csendes Zsolt (Mitsubishi Lancer), 2. Jobbágy Péter, Jobbágy Éva (Lada 2105 VFTS), 3. Bogdán Ferenc, Molnár Tamás (Lada 2105)

Historic Bajnokság végeredmény: 1. Wirtmann Ferenc, Barna György (Ford Escort), 2. Merencsics Árpád, Kulcsár Dániel (Suzuki Swift), 3. Szabó László, Illés Péter (Lada VFTS)

Címkék#Pécs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!