Sport

2014.07.22. 17:02

Egyszer az olimpián is asztalhoz szeretne ülni

Bánusz Tamás tavaly bekerült a felnőtt válogatottba, és a csapat Eb-n is játszott.

K. Mayer A. (Dunántúli Napló)

Az országban ott van a legjobbak között, tavaly bekerült a felnőtt válogatottba, idén pedig a nyolcfős olimpiai keretbe is. Az Élő-pontszámban átlépte a bűvös határt, 2600 felett van (legutóbb 2609-e volt), vagyis nagyon szalad vele a szekér, folyamatosan fejlődik. Csak az a kár, hogy Bánusz Tamás nem baranyai színekben sakkozik.

– Az NB I.-es bajnok Nagykanizsában játszom – mondta a 25 éves Bánusz Tamás. – Jelen pillanatban a nyolcadik legjobb sakkozó vagyok az országban, tavaly voltam először felnőtt válogatott, és ott voltam novemberben a varsói csapat Európa-bajnokságon, amelyen ötödik helyen végeztünk.

Nem mellesleg jól ment neki is a játék, hiszen egyszer sem kapott ki, plusz eggyel zárt. Nyilván ennek is köszönhető, hogy bekerült az olimpiai keretbe, ám az idén augusztusban megrendezendő sakkolimpián nem fog játszani, mert a csapat mindössze 4+1 fős.

Ettől függetlenül persze az álma az, hogy egyszer ott legyen az olimpián, amire minden esélye megvan Baranya legjobb sakkozójának, aki például Polgár Judittal és Almási Zoltánnal játszott egy csapatban a fentebb említett Európa-bajnokságon. Érdemes megjegyezni, hogy a megyének Ribli Zoltán óta nem volt válogatott sakkozója, s olyan sem akadt, aki 2600 Élő fölé került volna.

Bánusz, ahogy azt többek között a sakkozóknál is megszokhattuk, egyszerre több klub színeiben játszik. Magyarországon a Nagykanizsát erősíti, de asztalhoz ül még a német és az osztrák Bundesligában is. És mielőtt még bárki azt hinné, csak a fekete és a fehér bábúk érdeklik, hozzáteszi, hogy amikor van egy kis ideje, szívesen sportol, konditerembe jár, focizik, fallabdázik, tollasozik.

Címkék#Pécs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!