Sport

2016.12.02. 18:51

Aerobik: lesznek bemutatók és videovetítés

Hagyományosan karácsonyi gálával zárja az évet a PSN Zrt. aerobik-szakosztálya: december 8-án, csütörtökön 18 órától veszik majd birtokba a Lauber Dezső Sportcsarnokot a kicsik és a nagyok.

K. Mayer A. (Dunántúli Napló)

– A szakosztályunk százötven fős, a három és fél évesektől egészen a felnőtt válogatottakig sportolnak nálunk – mondta lapunknak Réfi Eszter, a szakosztály vezetője, vezetőedzője. – A karácsonyi gálánkon mindenki ott lesz, mindenki fellép, a legkisebbek és a legnagyobbak is: sok versenygyakorlatot mutatnak be, és lesznek kimondottan erre az estére készült bemutató koreográfiák is. Egy kis videovetítést is tartunk, amely az eltelt évünket mutatja be, s amelyen látható lesz többek között az is, hogy merre jártunk idén a világban, továbbá díjakat adunk át az eredményes sportolóinknak, versenyzőinknek.

A gála tavaly óriási sikert aratott, több százan foglaltak helyet a lelátón, és élvezték a bemutatókat. A belépés természetesen most is ingyenes lesz, a szakosztálynál bíznak benne, hogy ezúttal is látványos sportélményt nyújtanak a kilátogatóknak.

Az ovisok, valamint azok számára, akik nem versenyeznek, ezzel véget is ér az idei munka, a basic- és sportaerobikosok azonban még másfél hétig dolgoznak – csak utána jön el a megérdemelt pihenés.

Címkék#Pécs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!