Sport

2014.10.24. 16:22

A FIFA is támogatja a Buzánszky-kupa kiötlőit

Negyedik alkalommal rendezték meg idén Pécsett a Buzánszky-kupát. A középiskolás csapatok részvételével zajló kispályás futballdélutánnak eddig a Leőwey Gimnázium adott otthont, ezúttal azonban a Széchenyi-iskola nemrég felújított sportcsarnoka fogadta a csapatokat.

Szakács M.

A megnyitót kisebb technikai malőr nehezítette, a hangszórók ugyanis a Himnusz közepén elnémultak, de a főszervező, Hegedüs Bence nem jött zavarba, hangosan énekelt tovább, a tömeg pedig elkötelezetten követte őt.

Később, miközben már javában gyűrték egymást a csapatok, Hegedüssel a Buzánszky névről, és sok minden másról is sikerült beszélgetnünk.

– Még 2008-ban, végzős leőweys diákként jött az ötlet, hogy össze kellene hozni egy „kis-nagy” tornát – kezdte a főszervező. – Ez azt jelentette, hogy egy méretében kicsi, de körítését tekintve nagyszabású valamit akartunk létrehozni. Írtam egy levelet Buzánszky Jenő bácsinak, aki meglepetésemre telefonon hívott fel, és örömmel adta a nevét a kezdeményezéshez.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy az Aranycsapat egykori játékosa mennyire segíthet abban, hogy támogatókat találjanak.

– Sajnos az az igazság, hogy a Buzánszky név külföldön sokkal jobban cseng, mint itthon – árulta el Hegedüs. – Viszont arra roppant büszkék vagyunk, hogy a FIFA is mellénk állt. A nemzetközi szövetségtől kapunk ugyanis hamarosan támogatást eszközök formájában egy, a közeljövőben megszervezendő torna lebonyolításához. Ott általános iskolásokat és óvodásokat célzunk majd meg.

A végeredmény: 1. Leőwey Klára Gimnázium, 2. Nagy Lajos Gimnázium, 3. Kereskedelmi Szakközépiskola. A legjobb játékos: Pókos Tamás (Leőwey). A legjobb kapus: Volcsányi Gergő (Kereskedelmi). A döntő legértékesebb játékosa: Valkovics Dávid (Leőwey).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!