hírek, képek, témák - Baranya - Szentlőrinc és környéke
Sok volt az idegenbeli győzelem
| Ezúttal inkább hátrány volt a hazai pálya, több volt az idegenbeli győzelem. Igaz, a hazai nyerők sokat rúgtak: a Siklós ötöt, a Boda négyet.
A baranyaiak közül csak a Szentlőrinc nyert
| A baranyai csapatok közül csak a Szentlőrincnek sikerült nyernie, igaz a Mohács idegenben mentett pontot a labdarúgó harmadosztályban.
Új képesítéshez, munkalehetőséghez vezet a Tudás-Híd
| Két évig tart a Tudás-Híd névre hallgató európai uniós projekt, amelynek segítségével a Sásdi Általános Művelődési Központ akkreditált felnőttképzési intézménnyé válik.
Polgármesteri jutalmak: hárman kaptak prémiumot
| Három baranyai város – Harkány, Kozármisleny és Mohács – polgármestere kapott tavaly január óta jutalmat munkájáért. A további tizenegy városban a helyi szokásokra vagy a költségvetés szomorú állapotára hivatkozva nem kaptak prémiumot a településvezetők.
Kábeltolvajokat fogtak el a rendőrök
| Kábeltolvajokat fogtak a rendőrök Bicsérden szerdán.
Egymilliárd forint jut csatornázásra az idén
| Több mint egymilliárd forintból épülhet szennyvízcsatorna-hálózat a szentlőrinci kistérség hét településén az idén.
Oszlopot döntöttek, hogy térfigyelő kamerát lopjanak
| Apa és fia akart ellopni egy térfigyelő kamerát csütörtökön hajnalban Kacsótán. A kidöntött tartóoszlopról vágták le, majd elvitték - de a hóban hagyott nyomaik miatt hamar rendőrkézre kerültek.
Egyre csökkenő bevétel, növekvő hiány a mérleg
| Tíz százalék fölé kúszott a hiány a költségvetés kényszerű elfogadásával tegnap Szentlőrincen – közölte dr. Győrvári Márk polgármester.
Egymilliárd forint érkezik a kistérség oktatására
| Aláírta az egymilliárd forintos kistérségi iskolai és óvodai fejlesztés támogatási szerződését a napokban, a VÁTI regionális kirendeltségén dr. Győrvári Márk, a Szentlőrinci Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás elnöke.
Felakasztott kutya ügyében nyomoz a rendőrség
| Felkasztottak egy fára egy kutyát Szentlőrincen, a rendőrség keresi a brutális gyilkosokat.
Képgalériák - Baranya - Szentlőrinc és környéke
-
Ünnepi fények ragyognak Szederkényben és Helesfán
2009. december 27. (vasárnap)
-
Megvan a lőrinci termálvíz
2009. szeptember 16. (szerda)
-
Kilencedszer rendezték meg a Szentlőrinci Lobbipartit
2009. szeptember 11. (péntek)
-
Branauer Stimmungsparade Szentlőrincen
2009. augusztus 21. (péntek)
-
Gazdanapok: színes programok kísérik a látványos kiállítást
2009. augusztus 14. (péntek)
Témák - Baranya - Szentlőrinc és környéke
-
M6
Hírek, képek, videók a Pécset Budapesttel összekötő M6/M60-as autópályáról
-
Turizmus Baranyában
Hírek, adatok, szállások a baranyai látnivalókról
-
Viharok, viharkárok, időjárás Baranyában
Szélsőséges időjárás, viharkárok, jégeső, zivatarok, hózáporok a megyében.
-
Pécsi Tudományegyetem
Minden, ami Pécset egyetemi várossá teszi - hagyomány és újítás, gazdaság és közélet, tanulás és kultúra
-
Fesztiválok
Kultúra, zene és szórakozás Baranyában és mindenhol máshol
-
Foci, NB II. Nyugati csoport
A hazai labdarúgás második vonala a PMFC és a Kozármisleny szemszögéből.
-
Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa
Pécs Európa Kulturális Fővárosa 2010-ben - az odáig vezető út minden göröngye és sikere
- Bűnügy: Trükkös csalók, tolvajok Trükkös csalók
Közélet
Sport
Gazdaság
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
napi menü | Választás 2010 | KRESZ-totó | Venus Topmodell szavazás | traffipax | orvosi ügyeletek | Hűségkártya | BorBlog | ParasztParkoló | Útlezárás-térkép | vendéglátás | szállás | szépségápolás
Róluk írtunk legtöbbet
Bíró Ferenc | Gonda Tibor | Hargitai János | Hárs József | Jakabos Zsuzsanna | Marenics János | Mészáros András | Nagy Csaba | Nagy Tamás | Papp Judit | Páva Zoltán | Páva Zsolt | Rátgéber László | Róth Antal | Szekó József | Szili Katalin | Sztojan Ivkovics | Tasnádi Péter | Tóth Bertalan | Völgyi Péter
Hírcsatornák - kövessen minket RSS-en!
Napi horoszkóp
-
Kitűnően tud takarékoskodni, jól bánik a pénzzel. Mindent elvállal, ami jövedelmet hoz, még azt is, amit más nem tud megcsinálni. Arra ügyeljen,...
-
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
-
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
-
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
-
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
-
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
-
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
-
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
-
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
-
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
-
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
-
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
A bama.hu címlapjáról
- Minden, ami Pécs 2010 - új aloldal az EKF híreivel, infóival
- Modellek pillepalackban
- Public art: pályázat műalkotásokra
- Alakul a Zsolnay-negyed
- Feldarabolva lenne vevője a Csukás-háznak
- Pécs-antológia Lipcsében
- Felére szűkül a hatos
- Költségvetés már van, egység továbbra sincs Szigetváron
- Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoznak a polgármester ellen
- Élesedik a lombikháború Pécsett
- Márciusban megnyílhat a Munkácsy-kiállítás
- Nem emelkednek a díjak
- Sanzon és rezesbanda a Frankofón Héten
- Kürthy egyéni legjobbja vb-döntőt ért volna
- Záporok az ünnepen
- Döntetlen Hévízen
- Először kaptak diplomát magyar sportszakjogászok
- Utak minden égtáj felé
- Több tízmilliós kárt okoztak a tolvajok az M6-os építkezésen
- Főkönyvelőt és könyvelőt keres döntően építőiparral foglalkozó cégcsoport, pécsi telephellyel....
- Bajai speditőr Kft. keres 1 fő férfit vasúti rakodásirányítót, vidéki munkavégzésre. Feltételek:...
- Gipszkartonszerelést, festést-mázolást, parkettázást vállalok. +36-20/442-1309
- Takarítás és kerti munka. 06-20/552-2426
- VW Golf I. komplett ajtók és egyéb alkatrészek eladók. Telefon: 30/341-8065 Kínálati ár:...
- Kymca 125 cm3, nagytestű robogó, dobozzal, extrákkal, friss műszakival, 1,5-3 l-es fogyasztással,...
- Autós Kft. Műszaki-átírás-eredet. 06-72/511-311
- Ford Mondeo 4x4, benzines, 137 Le-ős, 1988 cm3, 1995.08. havi, 100 E km-rel, extrákkal, garázsban...
- Pécs határában, 24-es busz végállomásánál, erdőre néző 827 nm építési telek 12 nm-es kis házzal,...
- Szigetváron 3 sz., összkomf. cs. ház csendes helyen eladó. 06-30/444-6807, 06-30/345-6267
- Baranyában erdők eladók. 06-30/473-3909
- Pécsszabolcson 1200 nm szőlő-gyümölcsös lakható épülettel eladó. 06-72/239-313

